Jégkorong divízió I/A-vb

2019.05.02. 11:10

Legyőzte a litvánokat a magyar válogatott

A magyar válogatott harmadik mérkőzésén megszerezte első győzelmét, s ezzel nagy lépést tett a bennmaradás felé a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokságon: a csütörtöki játéknapon 4-1-re nyert a litván csapat ellen.

A két együttes korábban 13 alkalommal találkozott, 12 magyar győzelem mellett egy litván siker született. Legutóbb 2016 februárjában, a budapesti olimpiai selejtezőtornán 4-0-ra győzött a házigazda.

Mindkét csapat két vereséggel kezdte a tornát: Majoross Gergely megbízott szövetségi kapitány együttesét a dél-koreai válogatott 5-1-re, a fehérorosz pedig 3-1-re múlta felül, míg a litvánok a fehéroroszoktól (4-3) és a házigazda kazahoktól (3-1) kaptak ki. Így azzal a tudattal léphettek jégre a felek, hogy a vesztes csapat rendkívül nehéz helyzetből várja az utolsó két fordulót.

A magyar válogatottnak kedvezett, hogy kedden játszotta második mérkőzését, míg a litvánoknak – akiknél három csatár nem tudta vállalni a játékot – csak bő 17 óra pihenőidő jutott a kazah-meccs lefújásától.

Már két órával a kezdés előtt gyülekezni kezdtek a szurkolók a Barisz Arénával szemközti szurkolói zónában. Az egyik magyar drukker az úgy fogalmazott: eddig papírforma eredmények születtek a vb-n, ennek értelmében az előzetes esélyeknek megfelelően magyar győzelmet vár. Egy másik szurkoló szerint kötelező győzni a litvánok ellen, ám ehhez vállalni kell a kemény, határozott, test-test elleni hokit, amit a tavaly még a harmadik vonalban szerepelt baltiak eddigi találkozóikon játszottak, emellett az emberelőnyös játékban is előre kell lépnie a magyar válogatottnak.

A kapuban a fehéroroszok elleni meccshez hasonlóan Vay Ádám kezdett, míg a keddi találkozót kihagyó Szirányi Bence ezúttal vállalni tudta a játékot. A nemzeti csapatban csak az első támadósor és a védőpárok maradtak változatlanok, a többi támadótrión módosított a szakmai stáb.

I. harmad

Erőteljesen kezdett a magyar válogatott, mezőnyben és a kapu előtt is fölényben volt, s egy emberhátrányt is kivédekezett, majd – a vb-n először – megszerezte a vezetést: Nagy Krisztián átadásából a remekül érkező Bartalis István volt eredményes. Sarauer Andrew a harmad közepén már másodszor ült le a büntetőpadra, ezúttal létszámhátrányban is a magyar csapat volt veszélyesebb. A kemény játék miatt néhány feszült perc után következett, majd ismét Bartalis villant: a kék vonalról indulva túljutott két védőn, majd a kapust látványos csellel megtévesztve második gólját szerezte. A harmad végéhez közeledve újra emberelőnybe kerültek a litvánok, s éltek is a lehetőséggel, kihasználva, hogy számukra szerencsésen pattant a korong.

II. harmad

A második húsz perc elején először játszhatott emberelőnyben a magyar válogatott, s ki is használta azt: Vas János lövése után kijött a pakk a litván hálóőrről, Erdély Csanád pedig közelről nem hibázott. Ezt követően is veszélyesebben játszott a magyar csapat, s két Csíkszeredában született csatár összjátékával tovább növelte előnyét: Bartalis koronglopása után betalált Sofron István is – utóbbival nem számol a Fehérvár a következő idényben. A keret legeredményesebb tagjának ez volt a századik pontja nemzeti színekben, 44 gólpassz mellett 56. gólját lőtte. A játékrész kihasználatlan magyar fórral zárult.

III. harmad

A harmadik harmad tempója kissé visszafogottabb volt, gólt nem láthatott az 513 néző, csak egy kiállítást: a hajrára Hári János kapott 5+20 perces büntetést bottal szúrásért. Az később dől el, hogy ezért a megmozdulásáért eltiltják-e. A magyar csapat biztos előnye tudatában nyugodtan játszhatott a játékrészben, s az ellenfél pedig nem tudott már megújulni, noha az utolsó másfél percben hat a négy ellen támadott. Megszerezte tehát első győzelmét a kazah fővárosban a magyar válogatott, s ezzel nagy lépést tett a bennmaradás felé.

Majoross Gergely csapata pénteken – magyar idő szerint 15.30-as kezdéssel – a szlovén együttessel mérkőzik, s végül a házigazda kazahok ellen zárja a vb-t vasárnap, ugyancsak 15.30-tól. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában