a magyar sport napja

2019.05.13. 14:10

A sport a magyar identitás részévé vált

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter szerint a sport a magyar identitás részévé vált, s bármerre is jár a világon, magyar sportolókról mindenhol hall történeteket.

A miniszter erről a Magyar Sport Napja alkalmából hétfőn tartott ünnepségen beszélt, amelyen díjakat, elismerő okleveleket és a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjakat is átadta Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral közösen.

„A sport a legnemesebb emberi jellemvonások kialakulását segíti, az ép testben ép lélek kitétel pedig fordítva is igaz,

s amikor a Magyar Sport Napját ünnepeljük, akkor ezek a legfontosabb gondolatok, mert az egész nemzet számára ezt jelenti a sport” – mondta Kásler Miklós.

Szabó Tünde kiemelte, hogy a magyar kormány 2010 óta stratégiai ágazatként kezeli a sportot, ez pedig rendkívüli támogatást jelent a verseny- és szabadidősportnak egyformán. Hangsúlyozta,

kevés ország mondhatja el magáról, hogy egy év alatt négy sportágban is olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendez,

ez az idén Magyarországon megvalósul az asztalitenisz-, a vívó-, az öttusa-, illetve a kajak-kenu világbajnoksággal.

„Az elmúlt években jól láthatóan egyre többen mozognak, sportolnak rendszeresen, különösen a fiatalok közül, ez pedig a jövőben új szintre emelheti hazánkat”

- jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy az ünnepségen résztvevő, felsőoktatási tanulmányaikat folytató élsportolók mindenki számára példaképek lehetnek, mert bizonyítják, hogy a sportolás és a tanulás párhuzamosan is végezhető.

Az eseményen 15 díjat és 10 miniszteri elismerő oklevelet adtak át.

Bay Béla-díjat vehetett át kiemelkedő edzői tevékenysége, nevelő-oktató munkája, valamint edzői életműve elismeréseként Tóth Ákos úszó mesteredző, Urbán Lajos, a Szolnoki Vízilabda SC mesteredzője, valamint Ördögh István nyugalmazott súlyemelő szakedző. Kiemelkedő sportteljesítménye és sportolói életműve elismeréseként Csík Ferenc-díjat kapott Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó, edző, Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó, illetve Blázsik József korábbi labdarúgó és játékvezető. A sport népszerűsítésében és a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért Eszterházy Miksa-díjban részesült Kiss Imre, a Sportegyesületek Országos Szövetségének alapítója, Putnik Bálint, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli tagja, illetve Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára.

Kemény Ferenc-díjat kapott a sport területén végzett kiemelkedő oktatói és tudományos tevékenysége elismeréseként Ács Pongrác egyetemi docens, Bognár József egyetemi igazgató, illetve Márkus László nyugalmazott sportszakmai előadó. Kerezsi Endre-díjat vehetett át a testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében, és a diáksport szervezésében végzett munkájáért Fazekas Miklósné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke, valamint Tóth Lászlóné és Simonné Kutas Zita testnevelő tanárok.

A miniszteri elismerő okleveleket a sportszakmai területen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként kapták sportvezetők, edzők, valamint testnevelő tanárok.

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjakat a 2018/2019. tanév második félévében 21 sportág 93 sportolójának, köztük hat parasportolónak ítélték oda, az ösztöndíjat jelképező okleveleket Szabó Tünde adta át az ünnepségen megjelent sportolóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!