Jégkorong divízió I/A-vb

2019.04.29. 13:10

A magyar jégkorong-válogatott kikapott a dél-koreaiaktól

A magyar válogatott súlyos vereséggel kezdte szereplését a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokságon: a torna hétfői nyitómérkőzésén 5-1-re kikapott a dél-koreai együttestől.

A két együttes korábban 16 alkalommal lépett jégre egymás ellen: 12 magyar siker mellett egy döntetlen és három dél-koreai győzelem volt a mérleg. Az elmúlt három találkozóból kettőt is a távol-keleti válogatott nyert, legutóbb két éve, Kijevben 3-1-re. Ezt követően novemberben a budapesti felkészülési tornán is megmérkőztek volna a felek, ám a találkozó emlékezetes körülmények között elmaradt, ugyanis a Tüskecsarnok jege alkalmatlan volt az összecsapás megrendezésére.

A magyar drukkerek közül már egy órával a hétfői mérkőzés előtt több tucatnyian gyülekeztek a Barisz Arénával szemközti szurkolói zónában, a találkozó elején pedig mintegy háromszáz torokból hangzott fel a „hajrá, Magyarország!”

A magyar csapatot Majoross Gergely irányította, mivel Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány betegsége miatt nem utazhatott el Kazahsztánba.

I. harmad

A magyar válogatott alig egy perc elteltével emberelőnybe került, majd Hári János ült a büntetőpadra, de gól nem esett. Ezt követően a játékvezetők a dél-koreai kapu előtti kavarodást videózták, ám Erdély Csanád hiába ünnepelt, a korong nem csúszott át a gólvonalon. Újabb fórban ismét kapuja elé szögezte ellenfelét a magyar csapat, amely egyenlő létszámnál is aktívabban játszott – tíz kísérlete volt a szünetig az ellenfél hat próbálkozásával szemben -, míg az ázsiai rivális főleg gyors ritmusváltásaira épített. Éppen egy ilyenből szerzett vezetést: Sarauer Andrew vesztett korongot a támadóharmadban, a kettő az egy elleni akciót pedig szép csellel és pontos lövéssel zárta Sin Szang Vu. Azonnal jött azonban a válasz: Galló Vilmos az alapvonal mögül húzta kapura a korongot, a kapusról kipattanó pakkot pedig a jó ütemben érkező Hári könnyűszerrel lőtte be: a magyar válogatott 45 másodperc elteltével egyenlített.

II. harmad

A második húsz perc elején újra előnybe került a Koreai Köztársaság: hárman vezették rá egy védőre a korongot, majd két gyors passzal Bálizs Bencét is elfektették, így An Dzsin Huj könnyedén vette be az üres kaput. A feljavuló dél-koreaiak ezután sorra dolgozták ki az emberelőnyöket: Erdély kiállítását átvészelte a magyar csapat, Wehrs Kevin 2+10 perces padra ültetését viszont nem, a csapatkapitány Kim Szang Vuk volt eredményes. Feszültség érződött a magyarokon, Erdélyt ismét kiküldték két percre. Több gól azonban nem esett, noha a harmad végén ismét vezetett ígéretes támadásokat Majoross Gergely megbízott szövetségi kapitány együttese.

Végjáték

A záró felvonásban a játék intenzitása és a szurkolás is alábbhagyott valamelyest, ám a dél-koreai válogatott újra tudott villanni, és egy végletekig kijátszott akció végén Kim Ki Szung mattolta az elfektetett Bálizst. A bekapott gól végképp megfogta a magyarokat, és a koreaiak a csapatkapitány Kim találatával 41 másodperc múlva végleg lezárták a találkozót. A hajrához közeledve mindkét fél játszhatott emberfölényben, s bár a magyar együttes betalált, a játékvezetők nem adták meg a gólt, mert a korong magyar korcsolyáról került a kapuba.

Vereséggel rajtolt így a magyar válogatott, amely kedden a fehéroroszokkal találkozik, majd a litván és a szlovén együttessel mérkőzik, és a házigazda kazahok ellen zárja a vb-t. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!