Európa-liga

2018.11.28. 10:25

A továbbjutásért utazik a BATE otthonába a Vidi

Ha a Vidi FC csütörtökön győzni tud a fehérorosz BATE Boriszov otthonában a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában, biztosítja továbbjutását a csoportkörből.

Budapest, 2018. november 8. Vidi FC játékosai, miután a labdarúgó Európa-liga L csoportjában a görög PAOK ellen játszott mérkõzésen 1-0-ra gyõztek Budapesten, a Groupama Arénában 2018. november 8-án. Középen Juhász Roland. MTI/Illyés Tibor

Fotó: Illyés Tibor

A székesfehérvári együttes idegenben és a Groupama Arénában is legyőzte a görög PAOK Szaloniki csapatát, így kedvező helyzetből várhatja a folytatást az L csoportban.

Ugyanakkor nem jó előjel a Vidi FC számára, hogy a magyar csapatok egyelőre nyeretlenek Boriszovban: a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Debrecen 2012-ben 1-1-es döntetlent játszott, 2014-ben 3-1-re kikapott, a Videoton FC pedig 2015-ben 1-0-s vereséget szenvedett.

A fehérorosz bajnokságból már csak egy forduló van hátra, a címvédő és listavezető BATE már korábban biztosította újabb elsőségét. Az együttes szeptember 20-án 2-0-ra nyert Budapesten, azóta hazája élvonalában kétszer veszített, az Európa-ligában pedig kikapott a PAOK-tól, illetve kétszer a Chelsea-től. A Vidi FC 15 forduló után a második helyen áll az OTP Bank Ligában, öt ponttal lemaradva a listavezető Ferencváros mögött.

A fehérváriak döntetlen esetén megőriznék reális továbbjutási esélyüket, viszont ha kikapnak, az utolsó fordulóban házigazdaként valószínűleg bravúrra lenne szükségük a már továbbjutott Chelsea ellen.

A csoport másik találkozóján a londoniak a PAOK-ot fogadják.

A B csoportban a kapus Gulácsi Pétert az El-ben rendre nélkülöző, de a szintén magyar válogatott Willi Orbánt játszató RB Leipzig az osztrák Salzburg otthonába látogat. A K csoportban a Kádár Tamást soraiban tudó Dinamo Kijev a hozzá hasonlóan nyolcpontos kazah bajnok FK Asztanához, Kleinheisler László együtteséhez utazik.

Európa-liga, csoportkör, 5. forduló:

A csoport:

Bayer Leverkusen (német)-Ludogorec (bolgár) 18.55

FC Zürich (svájci)-AEK Larnaca (ciprusi) 18.55

Az állás: 1. (és továbbjutott) Bayer Leverkusen 9 pont (10-7), 2. (és továbbjutott) Zürich 9 (5-3), 3. Ludogorec 2 (3-5), 4. AEK Larnaca 2 (3-6)

B csoport:

Rosenborg (norvég)-Celtic Glasgow (skót) 18.55

Salzburg (osztrák)-RB Leipzig (német) 18.55

Az állás: 1. Salzburg 12 pont, 2. Leipzig 6 (8-6), 3. Celtic Glasgow 6 (4-6), 4. Rosenborg 0

C csoport:

Girondins Bordeaux (francia)-Slavia Praha (cseh) 18.55

Zenit (orosz)-FC Köbenhavn (dán) 18.55

Az állás: 1. Zenit 8 pont, 2. Slavia Praha 7, 3. FC Köbenhavn 5, 4. Girondins Bordeaux 1

D csoport:

Fenerbahce (török)-Dinamo Zagreb (horvát) 18.55

RSC Anderlecht (belga)-Spartak Trnava (szlovák) 18.55

Az állás: 1. (és továbbjutott) Dinamo Zagreb 12 pont, 2. Fenerbahce 7, 3. Trnava 3, 4. Anderlecht 1

E csoport:

Vorszkla Poltava (ukrán)-Arsenal (angol) 18.55

Qarabag (azeri)-Sporting CP (portugál) 18.55

Az állás: 1. (és továbbjutott) Arsenal 10 pont, 2. Sporting 7, 3. Vorszkla 3 (4-7), 4. Qarabag 3 (1-6)

F csoport:

Real Betis (spanyol)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 18.55

AC Milan (olasz)-F91 Dudelange (luxemburgi) 18.55

Az állás: 1. Betis 8 pont, 2. Olimpiakosz Pireusz 7 (8-4), 3. AC Milan 7 (6-4), 4. Dudelange 0

G csoport:

Szpartak Moszkva (orosz)-Rapid Wien (osztrák) 16.50

Glasgow Rangers (skót)-Villarreal (spanyol) 21.00

Az állás: 1. Villarreal 6 pont, 2. Glasgow Rangers 5 (8-7), 3. Szpartak Moszkva 5 (7-8), 4. Rapid Wien 4

H csoport:

Apollon Limasszol (ciprusi)-SS Lazio (olasz) 21.00

Eintracht Frankfurt (német)-Olympique Marseille (francia) 21.00

Az állás: 1. (és továbbjutott) Eintracht Frankfurt 12 pont, 2. (és továbbjutott) Lazio 9, 3. Olympique Marseille 1 (5-9) és Apollon 1 (5-9)

I csoport:

Malmö FF (svéd)-KRC Genk (belga) 21.00

Sarpsborg 08 (norvég)-Besiktas (török) 21.00

Az állás: 1. Genk 7 pont, 2. Sarpsborg 5 (6-6), 3. Malmö 5 (4-4), 4. Besiktas 4

J csoport:

FK Krasznodar (orosz)-Akhisar Belediyesi (török) 18.55

Standard Liége (belga)-Sevilla (spanyol) 21.00

Az állás: 1. Sevilla 9 pont (15-5), 2. Krasznodar 9 (6-4), 3. Standard Liege 6, 4. Akhisar 0

K csoport:

FK Asztana (kazah)-Dinamo Kijev (ukrán) 16.50

Jablonec (cseh)-Rennes (francuia) 21.00

Az állás: 1. Dinamo Kijev 8 pont (9-6), 2. Asztana 8 (7-4), 3. Rennes 3, 4. Jablonec 2

L csoport:

BATE Boriszov (fehérorosz)-Vidi FC 18.55

Chelsea (angol)-PAOK Szaloniki (görög) 21.00

Az állás: 1. (és továbbjutott) Chelsea 12 pont, 2. Vidi FC 6, 3. PAOK 3 (4-5), 4. BATE Boriszov 3 (4-8)

A csoportok első és második helyezettje jut az egyenes kieséses szakaszba.

Borítókép: a Vidi FC játékosai, miután a labdarúgó Európa-liga L csoportjában a görög PAOK ellen játszott mérkőzésen 1-0-ra győztek Budapesten, a Groupama Arénában 2018. november 8-án

MTI / Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában