Birkózó-vb

2018.10.18. 11:38

Minden idők legnagyobb mezőnye ellenére sikert remélnek a magyar edzők

Minden idők legnagyobb birkózó eseménye kezdődik meg szombaton Budapesten – jelentette ki az idei világbajnokságról a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, aki azt mondta: biztos benne, hogy lesz oka gratulálni a magyar szervezőknek a vb zárásakor.

Párizs, 2017. augusztus 21. Kiss Balázs (pirosban) és az ukrán Dimitrij Timicsenko a kötöttfogásúak 98 kilogrammos súlycsoportjában a párizsi birkózó-világbajnokságon, az AccorHotels Arenában 2017. augusztus 21-én. Kiss Balázs gyõzött, ezzel világbajnoki bronzéremet szerzett. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A vb programja általában jól tükrözi, hogy a rendező ország, melyik fogásnemtől várja a legnagyobb sikereket, így nem meglepő módon a kötöttfogás zárja majd a vb-t. Sike József tanítványai jövő csütörtöktől vasárnapig versengenek a Papp László Sportarénában, ahol a szabadfogásúak kezdenek szombaton, s hétfőn rendeznek először női versenyeket.

A magyar csapat teljes létszámban szerepel, azaz mindhárom fogásnemben tíz-tíz hazai versenyző lép majd szőnyegre.

Kötöttfogásban a csapat fele reális éremszerzési reményekkel indul.

Kiss Balázs (97 kg), Bácsi Péter (82 kg) és Korpási Bálint (72 kg) már tudják, milyen világbajnokságon a dobogó tetejére állni. Utóbbi ráadásul hazai körülmények között érte el karrierje eddigi legnagyobb sikerét a 2016-os nem olimpiai súlycsoportok vb-jén.

A három vb-győztes mellett a Lőrincz-testvérektől lehet kiemelkedő eredményt várni. A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Tamás (77 kg) és az Eb-győztes, kétszeres vb-harmadik Viktor (87 kg) egyaránt nem titkoltan azért készült keményen az elmúlt hónapokban, hogy érmet nyerjen a magyar közönség előtt.

„Nincs okunk arra, hogy ne legyünk optimisták” – mondta Sike András, aki elvárásait úgy fogalmazta meg, hogy

„a lehető legtöbb dobogós helyet” szeretné begyűjteni.

A 77 kilogrammos kategóriában induló Lőrincz Tamás (j) az október 20-án kezdődő budapesti birkózó-világbajnokságra készülő kötöttfogású válogatott edzésén Tatán 2018. október 10-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Gulyás István szabadfogású kapitány sosem lehetett olyan bizakodó egy-egy vb előtt, mint – a mindenkori – kötöttfogású kollégája. Azt ugyanakkor most ő is kijelentette, hogy egy érmet mindenképpen vár versenyzőitől.

A szakember elsősorban a legutóbbi, 2013-as budapesti nagy vb-n bronzérmes Veréb Istvánban (86 kg), az idei Európa-bajnokságon harmadik Nagy Mihályban (80 kg), valamint az ukrán születésű, honosított Olejnik Pavlóban (97 kg) bízik. Szintén a válogatott erőssége Ligeti Dániel (125 kg), nála viszont nagy kérdés, hogy miként sikerült visszaszokni kötöttből szabadfogásba, ugyanis a szombathelyi nehézsúlyú januárban Sike Andrásékkal kezdte meg a munkát, mert úgy érezte, utoljára van a karrierje során lehetősége arra, hogy kipróbálja magát kötöttben. A „kirándulás” nem volt hosszú életű, Ligeti ugyanis korán megsérült, majd a válogatókon nem bírt a tavaly Eb-ezüstérmes Lám Bálinttal (130 kg). Így visszatért szabadba, ahol viszont idő kell ahhoz, hogy újra olyan stílusban birkózzon, ami a fogásnemhez kell.

Akad egy nagy visszatérő is a csapatban:

hosszú évek után újra versenyezni kezdett az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Hatos Gábor,

s ugyan eredeti, 74 kilogrammos súlycsoportját alaposan kinőtte, 92 kilogrammban nem volt nála jobb Magyarországon, s kivívta helyét a válogatottban.

Gulyás István a várakozásai megfogalmazásakor arra hívta fel a figyelmet, hogy minden kategóriában népes és erős mezőny indul Budapesten, így versenyzőinek nehéz dolga lesz. Mint mondta, könnyű ágra senki sem számíthat, az viszont „jó lenne”, ha tanítványai a legerősebb riválisokkal nem rögtön az elején találnák szembe magukat.

A nőknél az előzetes nevezések alapján nem is számában, inkább minőségében lesz nagy a mezőny Ritter Árpád szakvezető szerint. Mint mondta, ez leginkább azt jelenti, hogy vélhetően egyik kategóriában sem lesznek „könnyű meccsek”, a győzelmekért mindenki ellen keményen meg kell küzdeni.

A női csapatban ott van az eddigi egyetlen magyar női vb-aranyérmes, Sastin Marianna (62 kg),

aki másfél évtizeden át volt rendre az elsőszámú éremvárományosa a csapatnak, most viszont nyolc hónappal kisfia születése után némileg visszafogottabbak a saját várakozásai.

A dobogós szereplést elsősorban Barka Emesétől (57 kg), Galambos Ramónától (55 kg) és Németh Zsanettől (76 kg) reméli a kapitány, aki szerint reális elvárás, hogy egy-egy dobogós és pontszerző helyet szerezzenek birkózói.

Barka Emese (felül) az október 20-án kezdődő budapesti birkózó-világbajnokságra készülő szabadfogású válogatott edzésén Mátraházán 2018. október 9-én.
MTI Fotó: Komka Péter

Barka Budapesten különösen szeret versenyezni, ugyanis a 2013-as és a 2016-os világbajnokságon is bronzérmet nyert, s hogy idén sincs rossz formában, azt a májusi Európa-bajnokságon szerzett harmadik helye bizonyítja. Galambos és Németh Zsanett világbajnokságon még nem volt dobogós, Eb-ken viszont már letették névjegyüket a felnőttek között is.

A magyar versenyzőket a hazai környezet mellett az is motiválhatja, hogy a hazai szövetség komoly jutalmat ajánlott fel:

az aranyérmesek fejenként 8 millió, a másodikok 4, a harmadikok 3, míg az ötödik helyezettek 1 millió forintot kapnak.

A világbajnokságra 114 ország 860 versenyzője nevezett, ami rekord a sportág történetében.

Borítókép: Kiss Balázs (pirosban) és az ukrán Dimitrij Timicsenko a kötöttfogásúak 98 kilogrammos súlycsoportjában a párizsi birkózó-világbajnokságon, az AccorHotels Arenában 2017. augusztus 21-én.

Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!