tanácskozás

2018.07.20. 14:51

Még mindig áll a bál a síszövetség körül

Tovább folytatódik a Magyar Síszövetségben dúló hatalmi harc: péntekre Bajai András bíróságon bejegyzett elnök rendkívüli közgyűlést hívott össze.

A zárt körben megtartott tanácskozáson elfogadták a szövetség 2017-es pénzügyi és szakmai beszámolóit, majd – Bajai András kivételével – visszahívták a teljes elnökséget. Ezt követően a tagság új elnökséget és ellenőrző bizottságot választott – mondta Bajai András.

Miklós Editet, az április 15-i közgyűlésen megválasztott, de a Fővárosi Törvényszéken nem bejegyzett elnököt, valamint 60 klubot nem hívtak meg a pénteki közgyűlésre, és – a sajtó képviselőivel együtt – be sem engedték őket a terembe. A szocsi olimpián lesiklásban hetedik helyezést elért alpesi síelő elmondta, Bajai András mostanáig nem adott át neki semmit. Hozzátette: szomorú, hogy idáig jutott a szövetség, mert így nem lehet érdemi munkát végezni.

„Érdekes és egyben elszomorító, hogy miközben a tagság több mint nyolcvan klubból áll, közülük maximum húszat hívtak meg a közgyűlésre.

El sem tudom képzelni, miről beszélnek és miről döntenek hatvan klub helyett. Ezt az eljárást nem tartom helyesnek és jogosnak,

a sportban a szabályokat mindig be kell tartani, aki pedig nem tartja be, azokat meg szokták büntetni”

- fogalmazott még a közgyűlés elején az utcán Miklós Edit. A volt sportoló kijelentette, valószínűleg jogi lépéseket fognak tenni, de erről többet nem mondott, mert, mint hozzátette: „az az ügyvédek dolga, én a sportot, a tiszta sportot képviselem”.

Miklós Edit megjegyezte, Bajai András törvényességi felügyeletet kért, ezt ugyan elutasították, de módosításokkal újra beadták a kérvényt, így az most megint a bíróságon van.

„Amíg a törvényességi felügyeletet nem bírálják el, addig az én elnöki bejegyzésemmel sem tudnak foglalkozni” – állapította meg a korábbi sikeres alpesi síző, aki szerint ez a folyamat akár őszig is elhúzódhat.

Miklós hangsúlyozta, hogy az április 15-ére összehívott közgyűlésre ők mindenkit meghívtak, más kérdés, hogy arra sem ment el minden egyesület. Úgy látja, az a közgyűlés legitim volt, hiszen az alelnök, az elnökség és a tagok tíz százaléka szabályosan hívta össze, ami egyébként kötelességük is volt, hiszen lemondások miatt működésképtelenné vált az ellenőrző bizottság.

„Nem akartunk botrányt” – indokolta Bajai András a pénteki zárt közgyűlés elrendelését, amelyről tájékoztatása szerint a tagság döntött. Hozzátette: a meghívott egyesületekről a mandátumvizsgáló bizottság határozott.

Az alelnöknek megválasztott Vámos Attila azt mondta, 70 olyan egyesület van, amelyben nem folyik érdemi szakmai munka, ezek nem kaptak mandátumot.

Bajai András szintén azzal indokolta a pénteki rendkívüli közgyűlés összehívását, amivel a másik tábor áprilisban, vagyis hogy

működésképtelenné vált az ellenőrző bizottság.

A bejegyzett elnök közlése szerint a közgyűlés munkájának megkezdése után a tagság részéről felmerült az igény, hogy kerüljenek terítékre az éves beszámolók, valamint egy működő elnökség érdekében a tisztújítás is.

„Az éves beszámolók és mérleg elfogadásával adósok voltunk, mert a síszövetségből még február végén eltűntek az ehhez szükséges adatok és dokumentumok, ezt jeleztem is a rendőrségnek és a NAV-nak” – jelentette ki Bajai, aki elmondta, végül a beszámolókat és a mérleget anélkül fogadta el a közgyűlés, hogy a szükséges dokumentumok előkerültek volna.

A bejegyzett elnök cáfolta, hogy megállt volna a szakmai munka a szövetségben.

„Elkészítettük a pályázatokat, ebben sok segítséget kaptunk az államtitkárságtól, így most jelenleg ezekből, valamint magánszemélyek befizetéseiből tizenöt millió forint van a szövetség számláján” – fogalmazott Bajai, aki szerint amióta tavaly novemberben megválasztották elnöknek, átlátható a szövetség gazdálkodása. A magyar sísport érdekében reméli – mondta -, hogy a szövetség élén marad a pénteken megválasztott elnökség, de számára akkor sem dől össze a világ, ha esetleg hamarosan már nem ő lesz az elnök.

A síszövetség irodája a Bp. Honvéd Dózsa György úti székházába költözött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!