gyász

2018.07.29. 12:49

Elhunyt Vad Dezső, a MOB korábbi sajtófőnöke

Szombat este 89 éves korában elhunyt Vad Dezső, egykori kiváló teniszező, Aranytollal kitüntetett sportújságíró, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi sajtófőnöke.

A hírről Vad Dezső családja tájékoztatta a szervezetet és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját, amelynek titkára volt, ameddig egészségi állapota engedte.

Vad Dezső 1929-ben született, a MOB honlapjának tájékoztatása szerint versenyzői karrierje során az ifik között ranglistavezető is volt, míg legnagyobb sikereként 1948-ban, Wimbledonban, az angol nyílt teniszbajnokság ifjúsági versenyében döntőbe jutott, az 1951-es nyári egyetemi világbajnokságon pedig aranyérmes lett Berlinben.

Újságíróként évtizedeken keresztül több lapnak, többek közt a Nemzeti Sportnak – akkori nevén Népsportnak – dolgozott, könyvek, kiadványok szerzője, társszerzője, szerkesztője. Munkásságát Aranytollal, MOB Érdeméremmel (2001) és Médiadíjjal (1997) jutalmazták, elismerést kapott a Magyar Távirati Irodától is.

Vad Dezső 1992-től 2004-ig az olimpiákon a Magyar Csapat sajtóattaséjaként tevékenykedett, később a MOB kiadványainak és honlapjának szerkesztője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában