NB I.

2017.11.24. 18:14

Jövő pénteken debütál a lilák új vezetősége

Három főből álló vezetőség irányítja a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-t jövő péntektől.

A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint az ügyvezető igazgató Berta Csaba lesz, aki pénzügyi és számviteli vezetőként több mint egy éve tevékenykedik Újpesten és ezt a munkakörét is megtartja.

A klubmenedzseri feladatokat Böőr Zoltán látja el. A korábbi válogatott labdarúgó 2015 júliusa óta a csapat technikai vezetője volt. A továbbiakban ő lesz az „első számú összekötő kapocs” a tulajdonos és a csapat között.

Dzodzoglu Sziderisz a versenyszférából ékezett a labdarúgásba, és operatív igazgatóként dolgozik a lila-fehéreknél.

„Hiszünk benne, hogy a hármas vezetői felépítés egy sikeres elképzelés első lépése. Újdonsült vezetőink sokkal több és különböző szakterületeket tudnak lefedni irányításuk folyamán” – áll a klub közleményében.

Futballszakmai kérdésekben nem az új vezetők döntenek, hanem – ahogyan eddig is – Nebojsa Vignjevic vezetőedző és Roderick Duchatelet tulajdonos egyeztet egymással.

Az új vezetőség megbízatása jövő péntektől érvényes, mert a taggyűlésnek jóvá kell hagynia a kinevezéseket.

Az Újpest FC korábbi ügyvezetője, Gyarmati Eszter október 20-án távozott posztjáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!