Humor, zene és sok minden más

2018.05.20. 15:00

Szent László király tiszteletére rendeznek fesztivált Nagyváradon

A családbarát, hagyományőrző és kulturális programok június 18. és 24. között az ősi város szépen felújított várában várják a látogatókat - jelentették be a szervezők.

Nagyvárad, 2014. június 27. A csökmõi fúvószenekar tagjai zenélnek a Szent László Napok rendezvénysorozaton az erdélyi Nagyváradon, a városháza tornyában 2014. június 27-én. A nagyváradi magyar napok funkcióját betöltõ rendezvény június 26-tól 29-ig kulturális, zenei és gasztronómiai programok várja az érdeklõdõket. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője elmondta, hogy a térség legnagyobb kulturális fesztiválján kiemelt szerepet kapnak a családbarát, hagyományőrző, kulturális rendezvények, valamint a tudományos előadások, de lesz kézművesvásár, a Nagyváradról elszármazottak találkozója, borfalu, valamint sok humor és zene.

Az idén egyebek mellett a Magna Cum Laude, Rúzsa Magdi, illetve Fenyő Miklós és csapata fog koncertet adni.

Idén hangsúlyosabb szerepet kap a hagyományőrzés és több lovasprogram is gazdagítja a kínálatot, így lesz lovagi torna, lovas kaszkadőrshow a Győri Ördöglovasokkal, a Deus Vult Egyesület csatajelenetekkel, lovas harci bemutatókkal készül, lesz ugyanakkor íjászoktatás és számos más, a középkori hangulatot megidéző rendezvény. Az idei fesztivál egy fogathajtó versenynek is otthont ad.

A Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesületnek köszönhetően több program is megidézi majd Mátyás királyt az egykori uralkodó tiszteletére meghirdetett idei emlékév keretében.

Szoboravatás is lesz a Szent László Napokon, így ötvényi huzavona után sikerül felavatni gróf Rhédey Lajos szobrát, aki Nagyvárad jeles mecénása volt, egyebek mellett saját nagy kertjét is a városnak adományozta, amely ma park.

Borítóképünkön a csökmői fúvószenekar tagjai zenélnek a Szent László Napok rendezvénysorozaton az erdélyi Nagyváradon, a városháza tornyában 2014. június 27-én.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában