az örök város

2017.11.23. 17:23

A Római Magyar Akadémia alkotói pályázatot hirdet

A zsűri - Juhász Anna kulturális menedzser, Puskás István, az RMA igazgatója és Török Tamara, dramaturg, irodalomtörténész - által kiválasztott legjobb három pályázat alkotói 2018 tavaszán lehetőséget kapnak arra, hogy a helyszínen tíznapos tanulmányúton tájékozódjanak.

Tíznapos római tanulmányúttal járó alkotói pályázatot hirdet „ ...bőröm alatt viszlek haza, Róma...” címmel az idén kilencvenedik születésnapját ünneplő Római Magyar Akadémia (RMA).

A címben szereplő sort Csorba Győző vetette papírra 1947/48 telén, amikor több hónapot töltött a Római Magyar Akadémián. Ugyanekkor volt lakója a háznak Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Hantai Simon, Reigl Judit és a korabeli magyar művészet és tudomány több jeles személyisége.

Római tartózkodásuk során barátságok szövődtek, új művek születtek, és olyan élményekkel gazdagodtak, melyek a következő években is elevenen hatottak. Annál is inkább, mert az 1948 tavaszán hatalmi szóval hazarendelt ösztöndíjasok többségének aztán hosszú évekig nem volt módja visszatérni sem Rómába, sem Itáliába, sem Európába – idézte fel az akadémia .

Az RMA történetének erről a különleges epizódjáról kíván megemlékezni a most kiírt alkotói pályázattal, melyre olyan alkotók vagy legfeljebb nyolcfős alkotói csoportok jelentkezését várják, akik szabadon választott formátumban, szabadon választott eszközökkel (színház, film, zene, irodalom, képzőművészet) feldolgozzák az RMA-hoz kötődő 1947/48-as eseményeket, illetve továbbgondolják az akkor született műveket.

A zsűri – Juhász Anna kulturális menedzser, Puskás István, az RMA igazgatója és Török Tamara, dramaturg, irodalomtörténész – által kiválasztott legjobb három pályázat alkotói 2018 tavaszán lehetőséget kapnak arra, hogy a helyszínen tíznapos tanulmányúton tájékozódjanak, további inspirációkat gyűjtsenek, dolgozzanak a projektjeiken. A projekteket 2018 júniusában Rómában, majd az év folyamán Budapesten is bemutatják. A pályázatok megvalósulását mindezen felül az RMA egyenként 1000 euróval támogatja.

A pályaműveket 2018. január 15-ig kell eljuttatni PDF formátumban az [email protected] e-mail címre. A pályázatnak tartalmaznia kell a projekt bemutatását, szakmai életrajzot, valamint elfogadó nyilatkozatot arra nézve, hogy a beérkezett pályázatot a Római Magyar Akadémia közzétegye.

A pályázat elbírálásakor külön szempont lesz, hogy az adott munka mennyire tudja megszólítani az olasz közönséget is, a kiíró külön üdvözöli továbbá azon pályázatokat, amelyek olasz résztvevő bevonásával is számolnak.

A zsűri 2018. január 30-ig hirdet eredményt, ezt követően a beérkezett pályaművek, illetve az értékelések elérhetők lesznek az RMA hivatalos online felületén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában