újjászületnek

2018.01.21. 18:22

Megmentik a romos szútori templom műemlék harangjait

Ünnepi istentisztelettel és jelképes utolsó harangozással búcsúztatták vasárnap a felvidéki Szútoron (Sútor) a helyi református templom két műemlékharangját, amelyek a felújítás után a magyar kormány támogatásával feltárt középkori pálos monostorban lelnek új otthonra Gombaszögön.

A Rimaszombathoz közeli településen a harangmentést a Gombaszögi Nyári Tábort szervező Sine Metu polgári társulás aktivistái végezték a szomszédos Jánosi (Rimavské Janovce) református gyülekezetének jóváhagyásával és a Gömöri Református Egyházmegye segítségével. A műemlékmentés azért vált szükségessé, mert a korábban színtiszta magyar református település etnikai és vallási összetételét tekintve az utóbbi évtizedekben teljesen megváltozott, a helyi református gyülekezet megszűnt és a tizenkilencedik század elején épült templomuk is romossá vált.

A templomban utoljára 1982-ben tartottak istentiszteletet, azóta azonban üressé vált és ami mozdítható volt a tetőszerkezettel együtt, már rég elvitték – mondta az MTI-nek Orosz Örs, a Sine Metu polgári társulás vezetője. Hozzátette: az, hogy a két bronz harang – amelyek közül az egyik megközelítőleg a templommal egyidős – többé-kevésbé épp állapotban eddig megmaradt, csak annak köszönhető, hogy a harangtoronyba már egy ideje nem lehetett feljutni, mivel időközben egyes szerkezeti elemeinek is lába kelt.

A harangok leszerelése alkalmából sűrű hóesés közepette tartott ünnepi istentiszteleten vasárnap mintegy másfélszázan vettek részt a romos szútori templomban. Köztük az egykori helyi református gyülekezet több tagja is, akik a környező településekről és távolabbi városokból is eljöttek elbúcsúzni a két harangtól.

A két bronz öntvényt a leszerelés után a Sine Metu raktárába szállították, ahol a következő néhány hónapban megtisztítják és felújítják őket. A harangokat a tervek szerint július 17-én újraszentelik, majd a Gombaszögi Nyári Tábor közelében lévő, a magyar kormány támogatásával tavaly megvásárolt és idén feltárásra kerülő középkori pálos monostorban helyezik majd el egy új haranglábon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában