A magyarság értékei

2017.09.25. 15:10

Kaszás Gézának nincs ideje unatkozni

A lovasíjász című filmje rekordokat döntött, közel százhúszezren ültek be rá a moziba. Az alkotás nemcsak itthon, de országhatáron kívül is meghódította a nézők szívét. Persze ezzel korántsem ért véget a rendező-producer filmes munkája, hiszen már egy újabb nagyszabású produkció előkészítésén dolgozik.

Budapest, 2014. szeptember 4. Kaszás Géza ül fel lovára a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán induló színészek lovas edzésén a Nemzeti Lovardában 2014. szeptember 4-én. MTI Fotó: Beliczay László

Forrás: VR / MTI

Fotó: Beliczay László

– Amikor telefonon kerestem, azt mondta, hogy nagyon elfoglalt. Mivel tölti a napjait?

– A gyermekeim úgy nőnek, mint a gombák, ezért eljött az ideje annak, hogy egy kicsit kibővítsük a lakást. Nyáron kezdtük el a munkát, kisebb megszakításokkal, remélem, hamarosan elkészülünk az átalakítással. A nagy felfordulás közepette jelenleg egy könyv megírásán dolgozom.

– Nem is tudtam, hogy írói ambíciói is vannak.

– Gyerekkorom óta az a hobbim. Amikor Kassai Lajossal elhatároztuk, hogy az életéről készítünk egy dokumentumfilmet, nagyon sok gondolatot írásban osztottunk meg egymással. Ezek a mondatok, idézetek, észrevételek inspiráltak bennünket a film elkészítésekor. Tavaly mutattuk be A lovasíjászt, mostanra elérte a százhúszezres nézőszámot – derül ki a Vasárnap Reggel interjújából.

– Ez a könyv gyakorlatilag egyfajta folytatása a filmnek?

– Abszolút. A magyarokat érintő kérdéssel kapcsolatban szeretném, hogyha helyükre kerülnének a dolgok. Több nyelvész is igazolta, hogy a magyar és a mongol nyelvben hasonlóságok vannak, mert mindkét nép a hun birodalom része volt. Ez az elmélet persze azóta feledésbe merült. A mai általános iskolások még mindig arról tanulnak, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád tagja, miközben már a finnek is mereven elzárkóznak ettől a mesétől.

– S. O. S. Szerelem, Made in Hungária, Igazából apa – néhány nagyjátékfilm, amelyekben ön is jelentős szerepet kapott. Lassan hét éve egy alkotásban sem láttam. Ennek mi az oka?

– A filmes szakma is megváltozott, évek óta ugyanazt a kört hívják meg, ha egy új produkcióba színészekre van szükség.

– Mi a helyzet a színházi munkáival?

– A színház életem nagy szerelme, nem lehet tőle elszakadni. A tavalyi évadban mutattuk be Gyökössy Zsolt drámáját, A második teríték című darabot Kökényessy Ágival az Újszínházban. A darab azóta is sikerrel megy, a mondanivalója pedig ennél aktuálisabb nem is lehetne. A kortárs mű az Európai Uniót egyre inkább szorító migránskérdésről szól.

– Egyetért a hazai politikai intézkedésekkel, azzal, hogy meg kell védeni a határainkat?

– Maximálisan. A különböző érdekek mentén működő Európai Unió órái viszont meg vannak számlálva. Jártam Kínában, Belső-Mongóliában, mindenhol fegyelem uralkodott.

A vonatra csak úgy lehet felszállni, hogy az ember iratait átvizsgálják. Egy ilyen világban öröm élni, hiszen biztonságban érzi magát az ember.

– A jövőtől félti a gyermekeit?

– Nagyon, hiszen elég borúsnak látom azt a világot, ami előttük áll. A teendőim mellett életem legfontosabb feladatának az apaság megélését tartom. Azt, hogy olyan körülményeket teremthessek a gyerekeimnek, amelyek között biztonságban lehetnek. El szeretném őket igazítani az élet dolgaiban, fontos, hogy minél ellenállóbbak legyenek ebben a nehéz világban. El akarom nekik magyarázni, hogy nem kell minden problémával az orvoshoz vagy a patikába rohanni. Elfelejtettük, hogyan kell gyógynövényeket gyűjteni, pedig szinte minden korban a betegségeket a természet eszközeivel gyógyítottuk. Manapság már nem élünk harmóniában a természettel, hanem az általunk felépített világ rabjai vagyunk.

– Gondolkozott már azon, hogy a nyüzsgő város zaját hátrahagyva vidékre költözik?

– Sokszor, de sajnos rengeteg dolog köt a fővároshoz. Ha tehetném, akkor elvonulva élnék a családommal együtt, a világtól elzártan. Álmodnék magamnak egy szép gazdaságot, ahol minden elérhető lenne.

– Meglepődtem, hogy a múlt heti Nemzeti Vágtán a sztárfutamban nem indult. Ennek mi az oka?

– Életem meghatározó élménye, hogy többször versenyezhettem a Hősök terén. De a filmkészítés annyira beszippantott, hogy tavaly már távol maradtam a vágtától. Az utóbbi egy évben egyre kevesebb időm marad a lovaglásra.

– A lovával, Apostollal mi történt?

– Vele nyertem meg két évvel ezelőtt a Nemzeti Vágta sztárfutamát. A ló viszont nem az enyém, egy kiváló tréner barátomé. Sajnos nem tudom, mi van vele, régen láttam.

– Mi a következő nagyobb terve?

– Úgy volt, hogy idén belevágok az általam megálmodott csodálatos képvilágú film forgatásába. Sajnos az Indulj el egy úton, én is egy másikon című alkotás már csak jövőre indulhat el. Még csak a film előkészületeinél tartok, de az a célom, hogy 150 nap alatt bejárhassuk azokat a helyeket, ahol a magyarok is megfordultak. Fontos, hogy aki látja ezt az alkotást, ismerje meg a magyarok történelmét és múltját, és tisztelje a nemzet értékeit.

Névjegy

Érettségi után a gyöngyösi mezőgazdasági főiskolán üzemszervező üzemmérnöki oklevelet szerzett. Színészi pályáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1986-ban, a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte. 1989-től a Független Színpad tagja. Több jelentős vidéki színházban játszott, jelenleg az Újszínház társulatát erősíti. 2016-ban mutatta be az általa rendezett, A lovasíjász című filmet, amely nagy sikerrel debütált a hazai mozikban. Két gyermeke van, Lilla és Nimród.

Borítókép: MTI Fotó / Beliczay László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában