Ars Poetica

2017.09.26. 13:18

Druzsin Ferenc kapja a Napút-díjat

Az irodalomtörténész, egyetemi tanár életművéért kapja a folyóirat idei elismerését, amelyet csütörtökön este adnak át Budapesten – közölte a lap főszerkesztője, Szondi György az MTI-vel.

Az Ajtósi Dürer sori Nádor Teremben 11. alkalommal osztják ki a irodalmi vagy tudományos életműért odaítélhető Napút-díjat, amellyel a folyóirathoz kötődő, azzal közös ars poétikát valló alkotókat tüntetik ki. Az elismerést hagyományosan az őszi napéjegyenlőséghez közeli időpontban adják át, kifejezve ezzel, hogy olyan, az életük delelőjén álló kiváló alkotókat ismernek el, akik szakmailag és emberileg is bizonyítottak már.

Druzsin Ferenc 1940-ben született a somogyi vend faluban, Taranyban. Főiskolai tanulmányait Kaposváron végezte, majd 1975 és 1980 között a szófiai kulturális intézet igazgatója volt. Ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 19. századi magyar irodalomtörténeti tanszékén tanított évtizedekig, később az egyetem rektor-helyettese lett.

Kutatási területe a folklorizmus, a néphit, az ünnepek mitológiája és a népi nevetéskultúra a 19. századi irodalomban. Könyvet írt többek között Nagyatád irodalmi hagyományiról Angyaltenyérnyi világban címmel (2005), valamint Gárdonyi Géza és Bródy Sándor falusi színműveiről (2013) is. Legutóbbi, Az élet föltételes megállóhelyén címmel tavaly megjelent könyve a 20. század első évtizedeinek drámáiról szól.

A Napút-díj korábbi díjazottjai között volt Szepes Erika irodalomtörténész, Kiss Anna költő, drámaíró és író, Lászlóffy Csaba költő, Mohás Lívia pszichológus és író, Erdélyi István régész, Lászlóffy Aladár költő, író, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Katona Tamás történész, Bertalan Tivadar képzőművész, látványtervező, író és Doncsev Toso szociológus, kisebbségi szakember, író is.

A díjátadóval egybekötött csütörtöki esten mutatják be a Napút folyóirat legújabb, az Arany János az Atya címet viselő számát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában