Sérülhet az alkotói szabadság

2023.01.18. 10:42

Folytatódik az Elkxrtuk film pere: Kálomista Gábor fellebbezést nyújtott be

A producer szerint a művészi szabadságot nem lehet feleülírni, az alkotói és művészi szabadság sérthetetlen.

Kálomista Gábor, a Megafilm producere

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A Fővárosi Törvényszék december elején meghozott elsőfokú ítélete szerint a Megafilm Kft. „megsértette a felperes jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait a megafilm.hu oldalon megjelent közleményében”. Emiatt sajnálkozást kell kifejeznie a honlapján, valamint másfél millió forint sérelmi díj és ötszázezer forint perköltség kifizetésére is kötelezte az alperest – ismerteti a Magyar Nemzet. A lap felidézi, Hann Endre azért perelte be márciusban a Megafilmet, mert úgy érezte, vele azonosítják a film egyik főszereplőjét. 

Kálomista Gáborék kifogásolják a bíróság pervezetését és fenntartják az álláspontjukat, hogy a film nem sértett senkit. 

A producer szerint ezek a bírói gyakorlatok nem segítik hazánk igazságérzetét, a fellebbezésük az alkotói szabadság védelmére épül, ami alkotmányos jog, és bár eddig főleg a balliberális oldalnak volt ez a vesszőparipája, ebben az ügyben azonban mélyen hallgatnak. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában