Háború a szomszédban

2022.04.19. 09:40

Szolidaritási napot rendez a Nemzeti Színház Ukrajnáért

A budapesti teátrumban két ukrán színház produkciója látható április 24-én.

Szolidaritási nap Ukrajnáért címmel szervez programot a Nemzeti Színház április 24-én. A budapesti teátrumban két ukrán színház produkciója látható: A boldogtalan című darab tekinthető meg felvételről és egy koncert-színházi előadás is várja a közönséget.

Ivan Karpenko-Karij A boldogtalan című darabja a kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Dráma Színház előadásában felvételről látható. A produkció ukrán nyelven magyar felirattal tekinthető meg vasárnap 17 órától a Nemzeti Színház nagyszínpadán – olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, A boldogtalan című darab az ukrán hivatásos színház egyik létrehozójának, a színészként, rendezőként és drámaíróként is ismert Ivan Karpenko-Karijnak a legnépszerűbb színműve, egyúttal az ukrán nemzeti drámairodalom örökségének fontos része.

A történet középpontjában egy szerelmi háromszög, Varka, Hnat és Szofia kapcsolata áll, az ő viszonyrendszerükből bontakozik ki a dráma fő cselekményszála. A szerző ugyanakkor egy nehezebb, de mélyebb olvasatot is kínál az értelmezéshez, amely az örök értékek és fogalmak felé vezet – olvasható a darab ismertetőjében.

Az előadás a kiveji ukrán nemzeti színház egyik friss produkciója, premierje 2021 decemberében volt. A darabot Ivan Urivszkij állította színpadra.

Vasárnap 20 órakor a Nemzeti Színház nagyszínpadán látható az Ukrán tűz című produkció, a kijevi DAKH Színház egyik formációja, a DAKH Daughters koncert-színházi előadása, Vlad Troickij rendezése.

A kijevi DAKH Színház társulatának egy része azért hagyta el Ukrajnát nem sokkal a háború kitörése után, hogy új koncert-színházi előadásával felhívja az európai közvélemény figyelmét népük szenvedésére. Az Ukrán tűz című előadást Franciaországban hozták létre és európai turnéjuk állomása Budapest is.

A DAKH Daughters koncert-színháza a groteszk freak-kabarék világát idézi. Üzenete: segélykiáltás a világhoz, tanúságtétel a háború okozta humanitárius katasztrófáról, civilek szenvedéséről és haláláról Ukrajnában.

A DAKH az ukrán alternatív szcéna egyik különleges formációja, nemzetközi fesztiváljuk a Gogolfest. A társulat vezetője, Vlad Troickij nem ismeretlen a magyar közönség előtt, korábban dolgozott Debrecenben, Kecskeméten és Miskolcon is, társulatával pedig több alkalommal volt a MITEM vendége.

Ez a háború hatalmas katasztrófa Ukrajna számára, amely kihat az egész világra, az egész emberiség jövőjére. Ukrajna és az ukrán nép most történelmének egyik legnagyobb tragédiáját éli át. Harcol szabadságáért, önállóságáért – a túlélésért. És ebben a küzdelemben nagy szüksége van a jóérzésű emberek segítségére, bárkitől és bármilyen formában is érkezzék

– idézik a közleményben az alkotókat.

Mint írják, április 24-én bárki csatlakozhat a Nemzeti Színház és az Ökumenikus Segélyszervezet összefogásához és adományával támogathatja a háború elől menekülőket. A támogatást a Nemzeti Színházban kihelyezett adománygyűjtő perselyekben és a segélyszervezet bankkártyás termináljain keresztül tudják eljuttattatni a bajbajutottaknak.

A Szolidaritási nap Ukrajnáért két előadására az ingyenes jegyeket a Nemzeti Színház honlapján keresztül lehet kinyomtatni.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában