Kivirágzott keresztfája

2022.04.13. 14:25

A Magyar Állami Népi Együttes új produkcióval készül húsvét ünnepére

Az Együttes mellett fellép Táncművészeti Egyetem, a Szent Efrém Férfikar, a Budapesti Énekes Iskola és néhány muzsikus.

A Magyar Állami Népi Együttes húsvéti táncjáték, a Kivirágzott keresztfája című összeállítást az Együttes és a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek közös programjaként április 17-én mutatják be a Müpában.

Mihályi Gábor együttesvezető a Magyar Katolikus Rádiónak nyilatkozott a bemutatóról

Mihályi Gábor együttesvezető elmondta, a húsvéti ünnepkörben, akárcsak karácsonykor, keveredik a profán és a szakrális elem. A pogány, kereszténység előtti idők emlékei is megjelennek a lelki, spirituális felkészülésben. Ezzel párhuzamosan szerepelnek a paraszti népszokások, amik téltől kezdődően, a tavaszváráson keresztül, a feltámadással végződő legnagyobb keresztény ünnepet előzik meg.

A népszokásokat számba véve tisztában vagyunk azzal, mik azok a hagyományok, amik a népünk lelkében gyökereznek, s mik a divatelemek, amiket figyelmen kívül kell hagynunk. Mi a tavasszal is, mint a természet újjászületésével, a virágvasárnappal, Krisztus megfeszítésével és feltámadásával foglalkozunk. Kicsit a télre is kitérünk, például van egy olyan népszokásunk, amiben a kereszténységet megelőző pogányvilág is keveredik, ez a regölés. A férfiak énekében, miközben jókívánságokat mondanak, megjelenik a Szent István szolgája mondat, s olyan szarvast is említenek, amelyik a szarva közt a napot és a holdat tartja

– fogalmazott.

Hozzátette, a húsvét időszaka az előadó szemével nézve összetett.

Az ünnepet megelőző virágvasárnap hagyományai jelentősek. Zöldágjárásnak vagy villőzésnek hívták a szokást, ami Jézus Jeruzsálembe való bevonulásához kötődik. Ezt követi a szent ünnep, ahol elcsendesedhetünk. Vasárnap ismét szokásokat, mint például a pászkaszentelést idézhetünk, s hétfőn a mi előadásunk is egy nagy locsolkodással, locsolóbállal végződik. Nem ódzkodunk attól, hogy az emelkedett liturgikus énekek mellett megjelenjenek a paraszti világ kedves, pajkos, vidám, néha vaskosabb szövegű rigmusai, amik a farsang tájékán teljesen természetesek

– emelte ki Mihályi Gábor.

A produkcióban több mint százan vesznek részt. Az Együttes mellett szerepelnek a Táncművészeti Egyetem végzős növendékei, a Szent Efrém Férfikar, a Budapesti Énekes Iskola gyermekei, és néhány muzsikus, akiknek játékával ez a zenei világ még színesebb lesz.

Az együttesvezető felhívta a figyelmet:

Az előadók sorából is látszik, hogy fontosnak tartom a vokális hangzást. Hosszú évek óta éreztem a táncművészetben az ellentmondást, hogy a művészek a tánc közben mintegy mulatásként énekelnek csupán. Ez Bartók és Kodály hazájában némiképpen szegénységi bizonyítvány. Évek óta képzem a táncosaimat, hogy ha nem is kórusként, de az adott szituációkban hitelesen tudjanak megszólalni. Számomra természetes, hogy eléneklünk egy református zsoltárt vagy egy másik műsorban a Laudate Dominum-Dicsérjétek az Urat kezdetű részletet.

A program a Müpa megrendelésére készült azzal a szándékkal, hogy repertoárjába beépüljön, valamint annak a közönségnek a gondolati világát gazdagítsa, aki húsvét táján, a feltámadás reményében megcsendesedve egy különleges és egyedi műsor iránt érdeklődik. További információ a Hagyományok Háza honlapján olvasható.

Borítókép: Magyar Állami Népi Együttes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában