Záró adás

2022.03.12. 11:40

Sztárelőadók állnak színpadra A Dal 2022 döntőjében

A győztes dal előadója többek között elnyeri a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerést, illetve 10 millió forintot kap.

Szombaton 8 szimfonikus versenyszámmal és 3 extra produkcióval zárul A Dal 2022. A dalverseny döntőjében kiderül, melyik lesz az év magyar slágere, és ki nyeri meg az online Akusztik Dalverseny fődíját. A teljes zsűri mellett a hazai rockzene egyik zászlóshajója, a Karthago, valamint a tavalyi győztes, a Kaukázus is fellép.

A Dal 11. évadának záró adásában, március 12-én szombaton 19 óra 35 perctől a Dunán extra produkcióként ismét színpadra áll a tavalyi győztes, a Kaukázus, de közös előadással készül a 4 fős zsűri is, amelynek tagjai hetek óta a nézőkkel együtt keresik az év magyar slágerét.

Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter külön már felléptek a műsorban, most először zenélnek együtt. Szintén zenélni fog a Karthago együttes. A finálé versenyzőinek szimfonikusra hangszerelt és újragondolt verzióban kell bemutatniuk produkciójukat. Az Év Dala 2022 címért verseng Andelic Jonathan Jota (dalának címe: Elhiszem még), Hegedűs Bori és Tempfli Erik (Anya), a Napfonat (Mint a zápor), Oláh Ibolya (Nem adom el), Pádár Szilvia (Kismadár), Solére (Másért), a Subtones (Nem segít más), valamint a Third Planet (Táncol a világ).

A Dal 2022 zenekara mellett a döntősöket a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri. A 8 fellépőnek továbbra is 3 perc áll rendelkezésére, hogy kivívja a zsűri elismerését, amellyel a legjobb 4 közé juthat.

A győztes dal előadója elnyeri a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerést is, emellett 10 millió forintot kap produkciója fejlesztésére, egy 10 dalos nagylemezt készíthet, valamint egy videóklipet forgathat. A döntőbe jutott 8 dal minden előadója gazdagodik a zenei pályájára fordítható nyereménnyel.

A végső döntés a közönség kezében lesz. A szakmai zsűritől legmagasabb pontszámot kapó 4 produkcióra szavazhatnak a nézők. Amelyikre a legtöbb szavazat érkezik, az lesz 2022-ben az év magyar slágere. Az utolsó adásban gazdára talál az Akusztik Dalverseny fődíja is.

Borítókép: MTI / Cseke Csilla

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában