Tervezői különlegességek

2021.08.21. 10:45

A világ minden tájáról érkeznek ékszerek az Idol című kiállításra

Az alkotók többségének munkái meghatározóak a kortárs ékszer fejlődésében.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A világ vezető ékszertervező művészeinek, tizenkét ország csaknem 30 alkotójának munkáit mutatja be az Idol című nemzetközi kiállítás. A gyűjtemény a Kortárs Ékszerhét Budapest részeként lesz látható a fővárosban, a Ráth György-villában augusztus 28. és szeptember 2. között.

A meghívott alkotók között nemzetközileg elismert művészek szerepelnek. Többek között Gijs Bakker holland ékszer- és ipari tervező, Otto Künzli német ötvösművész, Giovanni Corvaj olasz ékszertervező és Ruudt Peters holland művész mutatkozik majd be. Ezenkívül Ruudt Peters előadást is tart az eseményen.

A szervezők szerint a projekt célkitűzése, hogy az elmúlt másfél év után olyan kiállítást mutasson be a közönségnek, amilyen ritkán látható Magyarországon.

A nemzetközi kiállítás mellett több más program is várja az érdeklődőket. Egyebek mellett Lecture címmel angol nyelvű online előadást tart kortárs ékszer témában Alice Floriano brazil galerista és Bryna Pomp nemzetközileg elismert ékszerszakértő és kurátor. Folyók mentén címmel nyílik meg továbbá a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület tavalyi díjnyertese, Besnyői Rita kiállítása a FISE Galériában.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában