Világzenei csűrfesztivál

2021.07.30. 07:46

Mérában lép fel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a mérai világzenei csűrfesztiválon vendégszerepel Kalotaszeg című produkciójával pénteken. Az előadás érdekessége, hogy a térségben még soha nem mutatták be a műsort, amelynek anyagát onnan gyűjtötték egykor – hangzott el az M1 aktuális csatornán.

Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője a műsorban felidézte, hogy csaknem ötven évvel ezelőtt járt először Erdélyben, Kallós Zoltán meghívására.

A művészeti vezető kiemelte, hogy a világzenei fesztiválon az előadás által visszakerül a felvett anyag arra a területre, ahonnan gyűjtötték.

Mérában számos fiatal zenél és táncol, valamint ott élnek a nagy zenészdinasztiák leszármazottjai is. Ezeknek az „adatközlőknek” a táncait viszik haza.

Óriási élmény lesz a fellépés, amelyen az unokák megnézhetik a nagyszülők táncát – tette hozzá.

Felidézte, hogy 1969-ben Martin György néprajzkutató készített egy filmfelvételt Türében, amelyben jól táncoló kalotaszegi emberek szerepeltek.

A film nyomán készült el a táncegyüttes Kalotaszeg című műsora, amely 40-50 percen keresztül mutatja be ezt a kultúrkincset.

Ezen műsorukkal szeretnének köszönetet mondani azoknak az adatközlőknek, akik megőrizték és továbbadták e fantasztikus tánc- és zenei kultúrát – hangsúlyozta Zsuráfszky Zoltán, aki szerint a kalotaszegi legényes a legvirtuózabb magyar férfi tánc a Kárpát-medencében, emellett csodálatos csárdásokat és énekkultúrát őriztek meg Mérában és Kalotaszegen.

Az elkövetkező hónapokról szólva a művészeti vezető elmondta, hogy

a Magyar Nemzeti Táncegyüttes augusztus 13-án Debrecenben lép színpadra a Nemzeti Színház Csíksomlyói passiójában.

Zsuráfszky Zoltán hozzátette, hogy szeptember elején az Eucharisztikus Kongresszus megnyitójának koreográfusa lesz. A műsorban 200-300 néptáncos szerepel majd a színpadon. Októberben pedig feleségével, Zs. Vince Zsuzsa táncművész-koreográfussal közös Szerelem című produkciójukat a Müpában láthatja a közönség.

Borítókép: jelenet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Betyárvilág című táncelőadásának próbáján a Müpában 2019. szeptember 23-án

Ezek is érdekelhetik