Irodalom

2021.04.13. 18:00

Június 25-ig lehet pályázni a Quasimodo-költőversenyre

Június 25-ig lehet pályázni a balatonfüredi Quasimodo-költőversenyre, a szeptemberben rendezendő fesztivál idén kiegészül egy dalpályázattal, valamint a diákok számára meghirdetett kisfilmes megmérettetéssel – közölték kedden a szervezők.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A verspályázaton kettő magyar nyelvű, még nem publikált költeménnyel lehet részt venni. A költőversenyhez dalpályázat is kapcsolódik, a minimum négyperces kamarazenekari zenemű szövegéül választható bármely kortárs magyar vers, mely a Quasimodo-költőverseny elmúlt 27 évében díjazott volt.

A zsűri által legjobbnak ítélt versek, valamint zeneművek a szeptemberi irodalmi fesztiválon fognak elhangozni. Ezen kívül a középiskolások számára különpályázatot írtak ki. Az én versem című megmérettetésre a diákok kedvenc magyar költőjük egyik verséhez készíthetnek filmetűdöt. A zsűri által legjobbnak tartott pályázatok elkészítői a költőtalálkozó keretein belül színművészek és költők részvételével szervezett irodalmi táborban vehetnek majd részt. Az irodalmi fesztivál keretében, a tervek szerint, a tavaly elhunyt Kossuth-díjas író és költő Szőcs Géza tiszteletére emléktáblát avatnak a balatonfüredi Pantheonban.

A költőversenyt a Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodásának emlékére 1992 óta évről évre megrendezik.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában