tárlat

2020.12.19. 15:00

A visegrádi országok zsidó örökségét bemutató fotókiállítás nyílt Pekingben

Az érdeklődők felfedezhetik a három ország zsidó közösségeit, építészeti és kulturális lenyomatait.

Forrás: Shutterstock

A Visegrádi Együttműködés három tagállama – Magyarország, Csehország és Lengyelország – zsidó kulturális örökségét bemutató fotókiállítás nyílt pénteken a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben (PMKI).

Az Európai Kulturális Utak – V4 Zsidó Örökség című kiállításon az érdeklődők fotósorozatokon keresztül fedezhetik fel a három ország zsidó közösségeit, építészeti és kulturális lenyomatait.

Magyarország zsidó örökségének részeiként egyebek mellett a budapesti Dohány utcai zsinagógát, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárat, a Raoul Wallenberg Emlékparkot, továbbá a 19. században épült pécsi zsinagógát mutatja be a tárlat képeken és a hozzájuk csatolt ismertetőkön keresztül.

Csehország a 10 csillag elnevezésű, uniós társfinanszírozású projekt elemeit vonultatta fel a kiállításon. A projekt célja a zsidó kultúra tíz regionális központjából álló, központilag koordinált hálózat létrehozása. A központokat Csehország tíz különböző helyszínén található a 16. és a 19. század között épült zsinagógák, valamint a zsidó kulturális örökséghez tartozó, egyéb épületek felújításán keresztül alakítják ki.

Lengyelország az egykori, többségében zsidók lakta településeket bemutató fotósorozattal vett részt a közös kiállításon. Agnieszka Traczewska lengyel művész képei a lengyel haszidokat – a 18. század közepén, Lengyelországból indult, haszidizmus nevű zsidó mozgalom követőit – hozzák szinte testközelségbe. A portrékon és a vallásgyakorlatról, valamint közösségi eseményekről készült képeken keresztül a kiállítás látogatói a haszidok egyébként zárt világába nyerhetnek bepillantást.

A Kulturális Utak programot 1987-ben indította el az Európa Tanács az európai kulturális értékek gazdagságának és sokszínűségének szélesebb körű népszerűsítésére. Mostanra csaknem negyven, különböző témák köré épülő útvonal szerepel a program listáján.

A Pekingi Magyar Kulturális Intézetben a Kulturális Utak-kiállítás első részét még szeptemberben tartották, a zsidó örökségről szóló tárlat szervezésébe azonban már a V4-es partnereket is bevonták.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában