bajtársi szavak

2019.11.30. 09:25

Kövér László: a történelmi korok, a díszletek változnak, a bajvívás kényszere marad

A „szellemi honvédők” és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) ünnepi találkozóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke azt mondta, hogy bajtársként érkezett.

Szellemi Honvédő díjakat adott át a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Budapesten pénteken.

A magyar múltnak sajnos megkerülhetetlen öröksége az a „vajúdás”, amely az istentagadó és az istenhívő, a birodalmi internacionalizmus és a nemzeti értékrend képviselői között zajlik évszázadok óta – mondta Kövér László, rámutatva arra is, bár a történelmi korok, a díszletek változnak, a bajvívás kényszere marad.

A középkorban a bajvívásnak még voltak szabályai, de a modern világban már az a szabály, hogy nincs szabály – jegyezte meg.

A házelnök szerint magyar létmóddá változott a szellemi polgárháború. A jövő nemzedékeit nem lehet megóvni, csak felkészíteni a küzdelemre – tette hozzá.

Kövér László azt mondta: az egész világban zajló harc tétje, hogy az emberek meg tudják-e őrizni otthonukként az államukat, vagy „szellemi és politikai hajléktalanokká” válnak a saját szülőföldjükön.

A magyarok most úgy érzik, hogy olyan dolgok történnek a kontinensen, amilyeneket ők már megéltek. Ők ugyanis már megtanulhatták, hogy milyen következményekkel járnak az idegen gazdasági megszállási törekvések, vagy éppen a „szellemi gyarmatosítási kísérletek” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

Szólt arról is, hogy Magyarországot tíz éve mély politikai, gazdasági és morális válság sújtotta. A posztkommunista hatalomgyakorlás során a rendőrség által elkövetett véres utcai erőszak a Kádár-rendszert idézte, a „devizás uzsoracsapda” családok százezreit juttatta a tönk szélére – mondta.

Azonban 2010-ben a magyar nemzet tagjai, a választópolgárok felébredtek, és az elmúlt kilenc évben csodát tettek. Ebben felbecsülhetetlen szerepet játszott a CÖF, amely megerősítette az emberek hitét az alázat, a felelősség, a hazaszeretet fontosságában – fogalmazott Kövér László.

Százezres lélekszámú Békemenetek mutatták fel a népakaratot, és sokan személyesen tapasztalhatták meg elődeik igazságát arról, hogy magyar és lengyel két jó barát – mondta.

„Politikai közösségünk, a Fidesz-KDNP szövetségének nevében köszönöm” mindazt, amit a CÖF a magyar demokrácia érdekében tett – hangoztatta.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke elmondta, hogy CÖF-CÖKA tízéves múltra tekint vissza. Közösségük az összetartozást, a kölcsönös bizalmat testesíti meg.

A keresztényi szabadság megőrzése az európai civilizáció szent kötelessége. A határokat meg kell védeni a migránsoktól, ugyanakkor szolidaritást kell vállalni a rászorulókkal – jelentette ki Csizmadia László.

Fricz Tamás politológus, a CÖKA kuratóriumi tagja szintén úgy vélekedett, hogy a 21. században egy új törésvonal hasítja ketté a világot. Az egyik oldalon a globalisták állnak, míg a másikon a nemzeti szuverenitás hívei.

Úgy vélekedett, hogy a 2022-es parlamenti választás nem csupán a bal- és a jobboldal küzdelmét hozza majd el, hanem a globalistákét és a szuverenistákét.

A legnagyobb ellenfelük nem a DK vagy az MSZP lesz, hanem a Momentum Mozgalom, amely egyértelműen globalista és kozmopolita párt – jelentette ki.

A küzdelem megnyerhető, ehhez azonban újra a fiatalok felé kell fordulniuk, a mai kor kommunikációs eszközeit felhasználva – vélekedett Fricz Tamás.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azt mondta: az a jó civil, aki értéket és közösséget teremt, a CÖF-CÖKA pedig ezen elvek mentén működik.

Brüsszelnek azt üzente, hogy Magyarországon él és virul a civil szféra.

Szellemi Honvédő díjat vehetett át két médiaszakember, Földi-Kovács Andrea és Németh Miklós Attila, továbbá Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, valamint Petán Péter, a Magyar Hírlap főszerkesztője. Emléklapot kapott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában