új csapásirány

2019.09.25. 08:24

Káel Csaba: nem filmben, hanem mozgóképben kell gondolkodni!

A tévéfilmek és sorozatok fontosabb szerepet kaphatnak a jövőben a magyar filmgyártásban.

Miskolc, 2019. szeptember 21. Kel Csaba filmrendez, filmgyi biztos beszdet mond a 16. CineFest Miskolci Nemzetkzi Filmfesztivl djtad gljn 2019. szeptember 21-n. MTI/Vajda Jnos

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Az Infostart arról ír, hogy az InfoRádió Aréna című műsorában az új filmügyi kormánybiztos, Káel Csaba elmondta: Közép-Európa felé kell fókuszálni a magyar filmgyártást és -forgalmazást.

Káel Csaba szerint komoly és egyben összetett megbízatást kapott a filmügyi kormánybiztosi kinevezéssel: egyrészt folytatnia kell azt a munkát, amelyet Andy Vajna megkezdett, másrészt ki is kell azt teljesítenie.

Mint fogalmazott,

a minőségi kultúrát szeretné minél szélesebb körben elterjeszteni a film esetében is,

ahogyan azt a Müpában is teszi, amelynek igazgatói posztját továbbra is ellátja.

A közép-európai térségre fókuszálna, miután ebben látja piacképesnek a magyar filmet.

Káel Csaba az Aréna stúdiójában azt is kiemelte, nem filmben, hanem mozgóképiparban és mozgóképkultúrában kell gondolkozni. Mindenféle együttműködését elképelhetőnek tart, de,

miután jelenleg a sorozatok hódítanak világszerte, szerinte ennek kellene Magyarországon is a fő csapásiránynak lennie.

„A Baltikumtól Olaszországig egy nagyon komoly, több mint 150 milliós piacról lehet beszélni, ahol már olyan eredményeket lehetne elérni, hogy a tartalmak valóban széles körhöz jussanak el” – fogalmazott. A tengerentúllal viszont nehéz versenyezni, hiszen a forgalmazási rendszerük jól felépített és világszinten üzemeltetett, de a kapcsolódási pontokat meg kell velük találni.

Az új filmügyi kormánybiztos azt is megjegyezte,

a tartalmakat tekintve magunkból kellene kiindulni, miután rengeteg olyan történelmi vonatkozás van, amely összekapcsolja a térséget, s ezeket bátrabban lenne érdemes elővenni.

„A világban futó sorozatok nagy része is történelmi indíttatású” – emelte ki hozzá.

„Fantasztikus személyiségeink és rendkívül gazdag irodalmunk van, amelyek alapanyagként szolgálhatnának ehhez”

- tette hozzá.

Káel Csaba úgy véli, Magyarországon volt egy olyasfajta irányzat, amely a fesztiválsikerekre fókuszált, amit megtartana, de

sokkal nagyon hangsúlyt fektetne arra, hogy minél több érdekes, az életünkről szóló téma kerüljön a felszínre, és azt minél többen nézzék.

Emellett szerinte a történelem során kialakult nagy korszakoknak a személyes megközelítése is nagyon fontos lenne, hiszen, mint fogalmazott, az emberek nem a tablókon, hanem a sorsokon keresztül értik meg, hogy mi is történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában