ezüstbe öntve

2019.07.01. 16:55

Emlékérme készül a Himnusz megzenésítésének 175. évfordulójára

A különleges érme a költeményt és a zeneművet együtt jeleníti meg.

Forrás: MNB

Különlegesen nagy méretű ezüst emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Himnusz első nyilvános bemutatójának 175. évfordulóján, kedden a gyulai Erkel Ferenc Emlékházban.

A 20 ezer forint névértékű emlékérmével és annak 3 ezer forint névértékű színesfém változatával az MNB a nemzeti ének keletkezésének állít emléket, a költeményt és a zeneművet együttesen megjelenítve – közölte a jegybank.

Kölcsey Ferenc 1823-ban írta meg hazafias költészetének legnagyobb remekművét Hymnus, a' Magyar nép Zivataros századaiból címmel.

A keretes szerkezetű, romantikus jegyeket magán viselő költemény megzenésítésére a Nemzeti Színház 1844-ben írt ki nyílt pályázatot, melyen Erkel Ferenc, a színház karmestere győzedelmeskedett.

Mint az MNB közleménye hangsúlyozza, az Itt az írás, forgassátok/Érett ésszel, józanon jeligéjű pályázati anyag sikerének kulcsa az volt, hogy szépen ötvözte a himnuszi magasztosságot és a dallamegyszerűséget, és integrálta a magyar és az európai zenei hagyományokat.

A Himnuszt hivatalosan az 1989-es Alkotmány iktatta be a nemzeti jelképek sorába.

A 2012. január 1-jén életbe lépett Alaptörvény alapvetésének I. cikke kimondja: „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével”.

Az MNB tájékoztatása szerint a Himnusz megzenésítése elnevezésű emlékpénzérmék Magyarország törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak: elsődleges szerepük a megemlékezés, a figyelemfelkeltés nemzeti értékeinkre. Az ezüst és a színesfém változat azonos érmeképpel rendelkezik, csak értékjelzésükben térnek el.

Az emlékérme elülső oldalán Kölcsey, a hátoldalán Erkel Ferenc portréja
Fotó: MNB

Az emlékérmék előoldalán Kölcsey Ferenc félalakos ábrázolása jelenik meg, melyet Franz Eybl litográfiája és Anton Einsle olajfestménye ihletett. A portré hátterében a Himnusz kéziratának töredékesen megjelenő, plasztikusan ábrázolt első versszaka olvasható, amelyet Kölcsey kézjegye zár. Az emlékpénzérmék előlapján helyezkednek el az érmék kötelező alaki kellékei: felső félköriratban a MAGYARORSZÁG felirat és a 20 ezer és a 3 ezer forint értékjelzés, alatta középen a 2019 verési évszám, valamint az ábrázolásba rejtve a BP. verdejel.

Az emlékérmék hátlapján a Himnuszt megzenésítő Erkel Ferenc félalakos ábrázolása látható, amelyet a Pataki József által készített Erkel-portré és Canzi Ágoston Erkelt megjelenítő kőnyomata ihletett. A portré hátterében balra Erkel névaláírása, jobbra a Himnusz szöveggel ellátott kottájának részlete látható.

Az emlékérme szélén, balra csúsztatott félköriratban A HIMNUSZ MEGZENÉSÍTÉSE 1844 felirat utal az emlékpénzérme kibocsátásának apropójára. A portré ábrázolásába illesztve jelenik meg az emlékpénzt tervező Kereszthury Gábor iparművész mesterjegye.

Mindkét emlékérme átmérője 52,5 milliméter, széle recézett. A 20 ezer forint névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből, míg a 3 ezer forint névértékű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült. Az emlékérmék ezúttal is korlátozott példányszámban jelennek meg: az ezüst érméből hétezer, míg a színesfém érméből ötezer darab készíthető – közölte a Nemzeti Bank.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában