Élményséta

2019.02.23. 11:58

Dzsessztörténeti időutazásra hív Szakcsi Lakatos Béla

A zongoraművész és zeneszerző a Beyond Budapest Jazztörténeti Időutazás a Belvárosban című élményséta-sorozat következő, március 9-i állomásán mesél a dzsesszről.

Debrecen, 2013. március 21. Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoramûvész a Szakcsi Gipsy Jazz koncertjén a debreceni Kölcsey Központban 2013. március 21-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az egykori budapesti dzsesszélet legmeghatározóbb helyszíneit, művészeit bemutató programon belül a résztvevők megismerhetik a műfaj kialakulását, történelmi hátterét, és az is kiderül, vajon a németek és a szovjetek miért tiltották, majd az amerikaiak hogyan vetették be „kulturális trójai falóként” – szerepel a szervezők által kiadott ajánlóban.

A séta elején Szakcsi Lakatos Béla Kossuth- és Liszt-díjas zenész, a nemzet művésze azt is felidézi, miként vált a dzsessz az ötvenes-hatvanas években a hazai szórakoztató- és vendéglátóipar legfontosabb elemévé. Ő maga kilencévesen kezdett zongorázni, majd a klasszikus zene után fordult figyelme a dzsessz felé. A sétán nemcsak a korszakról, hanem az odavezető útról is sok érdekességet hallhatnak a résztvevők.

A séta kidolgozója és vezetője Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, szerkesztő, számos könyv, köztük A magyar jazz története szerzője. A séta az Astoria szállótól indul. További információt kapni és regisztrálni a rendezvény honlapján lehet.

Borítókép: Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész a hangszerénél

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában