Rémület a köbön

2018.10.25. 07:58

Novemberben kezdik forgatni az első magyar horrorfilmet

Bergendy Péter Post Mortem című filmjének története az első világháború befejezése után játszódik egy kísértetek által megszállt magyar faluban.

Novemberben kezdik forgatni az első magyar horrorfilmet

France, Ile-de-France, Hauts-de-Seine (92), Puteaux : Photo post mortem d'un enfant, debout tenu par son pere assis, 1890 - 145 rue de Neuilly, Puteaux ©Lux-in-Fine/Leemage

Az Állítsátok meg Terézanyut!, A vizsga és a Trezor című film rendezője hat éve dolgozik a Post Mortem előkészítésén. A rendező az MTI-nek elmondta: olyan nagyszabású, széles közönséghez szóló produkciót akar készíteni, amely a nemzetközi piacon is megállja majd a helyét.

Magyarországon valójában még nem készült horrorfilm, ez lesz az első, kifejezetten horror műfajú produkció. A rendszerváltás előtt a horrorfilmeket üldözték itthon, „burzsoá műfajnak” tartották, és vitatott megítélése máig érzékelhető, holott ez ugyanolyan zsáner, akár a western, a krimi, a romantikus komédia és a többi. A horror világszerte népszerű műfaj, a moziban, DVD-n vagy sorozatokban, a fiatalok kifejezetten szeretik – emlékeztetett rá Bergendy Péter. „Ez a műfaj a tudattalanról szól, s emiatt pszichológusként is közel állt hozzám” – mondta.

Bergendy Péter filmrendező áll A vizsga című filmjének forgatásán, 2010. november 22-én este a VIII. kerületi Golgota utcában.
MTI Fotó: Kallos Bea

A Post Mortem cselekménye szerint

Tomás, a post mortem-fotós, aki a halottakat fotózza az elhunyt családjának körében, egy kis magyar faluba vetődik.

Olyan világot élünk, amikor a háború és a spanyolnátha rengeteg áldozata miatt a kísértetek szinte ellepték a Földet, ebben a faluban pedig kifejezetten sok kísértet van. Tomás belecsöppen a megszállott falu életébe, megismer egy tíz év körüli kislányt, Annát, és együtt próbálnak valamit tenni a kísértetjárás ellen.

A Post Mortem a Magyar Nemzeti Filmalap 600 millió forintos támogatásával készül a Supermodern Filmsúdió gyártásában, producere Lajos Tamás. Tomást Klem Viktor (A Viszkis, Veszettek), Annát pedig Hais Fruzsina játssza, a további szerepekben mások mellett Schell Judit, Anger Zsolt és Hámori Gabriella látható majd.

A forgatást 41 naposra tervezik, a felvételek november végén kezdődnek, és várhatóan február végén fejeződnek be.

„A film döntő többségét a szentendrei skanzenben forgatjuk le,

de lesz még több külső helyszín Budapest vonzáskörzetében, és stúdióban is dolgozunk majd. A víz alatti jelenetekhez külön nekünk építenek egy medencét a Soroksári úti filmstúdióban” – sorolta a forgatási helyszíneket a rendező.

Klem Viktor 2014. június 6-án.
Fotó: Honéczy Barnabás / MTI

Mint mondta, a forgatás után egy évet szánnak még az utómunkára, a vágásra és a trükkök elkészítésére, tehát nagyjából 2020 őszén kerülhet moziba a film.

A rendező azt is elárulta, hogyha sikerül nemzetközi piacra lépni a filmmel, szívesen folytatná a történetet: az már a húszas években, a spiritiszta szeánszok kisvárosi világában játszódna. Mint fogalmazott: számos konkrét ötletük is van már, amelyeket fel tudnak használni a következő részben.

Borítókép: post-mortem felvétel 1890-ből. Forrás: AFP / Lux-in-Fine/Leemage

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!