Karmesterverseny

2017.11.02. 10:52

Skandináv világhódító út után Maestro-zsűritag

Szombaton este 20.50-től az elődöntőkkel folytatódik a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny közvetítése az M5 csatornán. Pályájáról Bogányi Tiborral, a Pannon Filharmonikusok vezető karmesterével, a zsűri tagjával beszélgettünk.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Honéczy Barnabás

Pannon Filharmonikusok vezető karmestereként hetedik évadát tölti az együttessel a világ számos koncertszínpadán megfordult szakember. A pécsi együttest a Maestro Solti Karmesterverseny döntőjében és gálakoncertjén vezényelhetik a fiatal dirigensek. Karmesterek közt is ritka az az életvidám mentalitás, ahogy a zenét és a mindennapokat látja.

Jó példa erre, hogy nem akármilyen nyitánnyal indította Bogányi Tibor vezető karmesteri tevékenységét.

2011-ben Pécsett, versenyművet írt autókürtökre, melyet be is mutattak a 45. Canon Mecsek Rallye alkalmából.

Életének több mint felét, húsz esztendőt Skandináviában töltötte. A világ számos zenekarát dirigálta már, és a nemzetközi zenei élet elitjének szólistáival dolgozott együtt. Hat éven át a finn Lappeenrantai Szimfonikusok vezető karmestereként dolgozott.

Egykor csellóművésznek indult, és továbbra is mélyen kötődik hangszeréhez. Hogy ez mennyire így van, egy 2014-es Fenyő László és Pannon Filharmonikusok hangversenyen be is bizonyosodott. A Csínyek és árnyak című koncerten az estet csellópárbaj nyitotta. Bogányi Tibor, a zenekar vezető karmestere egyébként már kamaszként is versenybe szállt Fenyő Lászlóval, aki azóta a csellisták világelitjébe került.

Antonio Vivalditől – aki Bogányi szerint a korszak rockzenésze volt – a g-moll versenyművet adta elő Fenyő László és Bogányi Tibor, aki aztán vezényelte tovább a zenekart.

Pécsett, a Város napjára Baráti Kristóf hegedűművész magánrepülővel érkezett. Bolzanóból indult, Pogányban szállt le, a pilóta pedig Kesselyák Gergely volt. Kérdésünkre, hogy mindig ilyen extravagáns-e a nemzetközi hírű zeneművészek élete, Bogányi a rá jellemző lendülettel válaszolt: „Többnyire a közutakon mozgom, évente 50 ezer kilométert vezetek, és Bécsből járok Pécsre egy BMW limuzinnal. Az utazás az életem része, gyerekkori visszatérő álmom egy afrikai tengerpart, pálmafákkal. A különböző kultúrák, vallások és étkezési szokások hihetetlenül vonzanak. Hozzátenném azt is, ha lazítok, akkor rendkívül bohém vagyok, ám a munkámra a precizitás, a németes alaposság jellemző.”

Bogányi Tibor 1975-ben született Vácon. Bogányi Gergely zongoraművész a bátyja, Bernadett nővére (fuvola), Bence öccse (fagott) külföldön játszik. 12 éves kora óta Finnországban él, elvégezte cselló szakon a Sibelius Akadémiát és a karmesterképzőt. Csellistaként 1996-ban megnyerte a Weiner Leó Versenyt, majd 1999-ben a Kuhmo Nemzetközi Trió Versenyt, 28 évesen a Turkui Filharmonikusok vezetője lett, majd Lappeenranta zenekarának igazgatója, 2010 óta pedig a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere. Felesége, Zászkaliczky Ágnes orgonaművésznő és festőművésznő, János fiuk 12, Olívia lányuk 5 esztendős.

Borítókép: Bogányi Tibor karmester Tallér Zsófia – Szilágyi Andor – Szöllősi Barnabás Leánder és Lenszirom című családi meseoperájának fotóspróbáján Budapesten, az Erkel Színházban 2015. április 9-én.

MTI Fotó / Honéczy Barnabás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában