2025.06.17. 11:10
Életveszélyes módon „kotyvasztott” drogokat bérházi lakásában egy férfi
Szúrós szag áradt egy budapesti bérház első emeleti lakásából. A kiérkező rendőrök robbanásveszélyes droglabort találtak.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Egy erzsébetvárosi bérházban „kotyvasztott” amfetamint egy férfi, amikor a rendőrök rajtaütöttek; a lakásba a helyszínelők is csak speciális védőfelszerelésben mehettek be, a robbanásveszélyes helyzetet a katasztrófavédelmi szakemberek szüntették meg – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.

Forrás: Shutterstock
Közleményük szerint a VII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei vasárnap hajnalban lakossági bejelentésre mentek az erzsébetvárosi bérházba, amelynek egyik első emeleti lakásából szúrós szag áradt. A rendőrök egy működő droglabort találtak odabent.
A várhatóan egy hétig tartó szemle során a kábítószer előállításához használt eszközökön és vegyületeken kívül mintegy 150 adag amfetamint, 90 adag marihuánát, más kábítószergyanús anyagokat, illetve körülbelül négymillió forintot foglaltak le.
A lakás tulajdonosát kábítószer birtoklása vétség, valamint közveszély okozása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki és vette őrizetbe a rendőrség.
Az eljárás során vizsgálják, hogy
a 45 éves férfi csak fogyasztotta, vagy kereskedett is az életveszélyes módon „kotyvasztott” drogokkal
– közölték.