2025.01.15. 12:31
Rács mögött marad a Lakatos Márk-féle pedofilbotrány egyik gyanúsítottja
Mint ismert, hetekkel ezelőtt gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek egy személyt a Lakatos Márk-féle pedofilbotrányhoz kapcsolódóan. A Magyar Nemzet most megtudta, hogy mennyivel hosszabbította meg a bíróság a letartóztatását a jelenleg kétrendbeli emberkereskedelemmel gyanúsított férfinak.

A Lakatos Márk-féle pedofilügy egyik főszereplője börtönben marad
Forrás: MW bulvár
Fotó: Szabolcs László
Börtönben marad a Lakatos Márk-ügyben ismertté vált kerítő, miután a bíróság kedden három hónappal meghosszabbította O. P. letartóztatását – derült ki a Fővárosi Törvényszék a Magyar Nemzetnek adott válaszából. A végzés nem végleges.
Hetekkel ezelőtt gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek egy embert a Lakatos Márk-féle botrányhoz kapcsolódóan. A lap korábbi megkeresésére a rendőrség tavaly decemberben minderről szűkszavúan nyilatkozott:
Az említett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság december 12-én a sértettel szemben fennálló egyéb hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett, kétrendbeli emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki egy 27 éves budapesti férfit. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A folyamatban lévő eljárás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatás nem adható.
A Lakatos Márk-féle pedofilbotrány kerítője kerülhetett rács mögé
Lakatos Márkról Ábrahám Róbert műsorában állította azt egy egykori intézetis fiú, hogy évekkel ezelőtt, amikor még csak 15 éves volt, fajtalankodott vele a baloldali véleményvezér.
A fiú arról is beszélt, hogy külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal heteroszexuális fiúkat, akik nyomoruk okán megvásárolhatók homoszexuális együttlétekre, és a kiválasztott gyerekeket a kerítő le is szállította és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a kerítők egyike került őrizetbe. A fiú elmondása szerint az „átadás” előtt drogot is adtak neki, majd a lakásban olyan dolgot is meg kellett tennie Lakatos Márkkal félelemből, amit nem akart. Az állami gondozott fiú állítólag egy pár cipőt és pénzt kapott mindezekért.
Krimi
- Nagy erőkkel keresi a rendőrség a magyar keresztapaként is emlegetett Radnai Lászlót
- Depresszió állhat a Skóciában eltűnt ikrek tragédiája mögött?
- A Huszti ikrek édesapja kizártnak tartja, hogy gyermekei öngyilkosok lettek
- A terrorelhárítás csapott le arra a 15 éves győri diákra, aki nyilvános kivégzésre készült
- Örökre elaludt Mázli, a Jánoshalmán megkínzott kutya