2023.03.26. 06:00
Milliós nagyságrendben költekezett főnöke bankkártyájáról egy zalaegerszegi férfi
Hónapok múlva derült csak ki, mennyire bőkezű volt saját magával.
Illusztráció: Shutterstock
A történet 2015-ben kezdődött, amikor a férfi egy zalaegerszegi cégnél gépkezelőként helyezkedett el. Főnökétől 2018-ban kapott a cég számlájához egy bankkártyát, amit csak ő használt, azonban nem a munkahelyen felmerülő költségeket, hanem saját megélhetését finanszírozta vele - írja a Tények.hu.
Mivel csak utólag kellett elszámolnia a kifizetésekkel, így hónapokkal a költekezés után derült fény a magánakcióra.
A férfit azonnal kirúgták, a főnöke által a munkához biztosított táblagépet és routert visszakérték, de ő ezeket megtartotta magának.
Az alkalmazott több mint 1 millió 120 ezer forint kárt okozott munkáltatójának, amelyből az eljárás során 400 ezer forint megtérült.
A bíróság a napokban hozott jogerős ítéletet a sikkasztó ügyében, 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
Krimi
- Két ember meghalt a gyöngyöstarjáni villámárvízben (videóval)
- Horrorbaleset a mozgólépcsőn: rengeteg ember zuhant egymásra, többen súlyosan megsérültek (videó)
- Konyhakéssel támadt rá alvó gyerekére egy édesanya
- Elsüllyedt egy autó Budapesten (videó)
- A helyszínen meghalt egy 9 éves kislány az illegálisan quadozó tini miatt