Krimi

2023.02.09. 05:00

Ilyen mesével még nem tagadtak szexuális erőszakot: megdöbbentő a volt miskolci katona védekezése

Terhes nőt akart megerőszakolni a szakaszvezető, de egészen furcsán emlékszik vissza a történtekre.

Illusztráció: Shutterstock

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa tárgyalja annak a volt katonának az ügyét, aki a vád szerint tavaly nyáron Miskolcon meg akart erőszakolni egy állapotos nőt. A vádlott nem ismerte el a bűncselekményt, szerinte az egészen máshogy történt, mint ahogyan az ügyészség állítja – derül ki a Haon.hu cikkéből.

A vádirat szerint a 36 éves, büntetlen előéletű vádlott 2022. január 5-étől önkéntes területvédelmi tartalékos katona volt, szakaszvezetőként szolgált a Miskolci Egyetemre vezényelve. Június 20-án 17 óra körül a sértett, aki várandósságának 23. hetében járt, munkahelyéről tartott hazafelé Miskolcon. A Kálvária lépcsősoron haladt, ahol a vádlott követni kezdte. A nő a lépcsőn megállt, mert állapotánál fogva kifáradt és meg kellett pihennie. 

Ekkor mögé lépett a vádlott és hátulról átölelte a nőt, majd lehúzta a földre és fojtogatni kezdte, hogy ne tudjon segítséget hívni. Ennek ellenére a sértett hangosan segítségért kezdett kiabálni. Ezt hallva a férfi a földön fekvő sértettet elkezdte a lépcső mellett található erdős részre húzni, közben a nő szájába a földről felvett avart tömött, hogy elcsendesítse. A sértett ekkor átmenetileg abbahagyta a kiabálást, a vádlott ekkor elengedte a nő fejét és a száját, majd a nő mellkasára ült és elkezdte levenni annak ruháját. A nő folyamatosan ellenállt, kiabált, könyörgött a vádlottnak, hogy hagyja békén, mert terhes, illetve segítséget próbált kérni – fogalmaz a vád. 

A nyomozó ügyészség szerint a férfi szexuális cselekményt akart végezni a sértettel, de a nőnek eközben sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért a vádlott elmenekült a helyszínről. Előtte elvette a nő telefonját és táskáját, ezeket azonban nem messze eldobta. A sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A vádlott jogviszonyát a honvédség megszüntette.

Fotó: Kiss Annamarie / Forrás: Haon.hu

Dr. Garami György ügyész szavai szerint a vádlott személyiségszerkezete kevert, alacsony értelmi képességű, intelligenciája a normál övezet alsó szintjén áll. Tartás nélküli, vágyvezérelt, felelősséghárító viselkedés jellemzi.

Amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség hét év fegyházbüntetés kiszabását javasolja.

A vádlott először azt mondta, a vádtól eltérően ismeri be bűnösségét. Kijelentette, nem volt előre kitervelt szándéka, nem fojtogatta a sértettet, nem akarta levetkőztetni, nem vette el a nő holmiját és a mellkasára sem ült rá.

Az avasi kilátótoronyhoz szeretett volna eljutni, a lépcsősoron haladva látta meg a nőt, és le akarta szólítani, hogy útbaigazítást kérjen. Amikor utolérte, „elkapta egy rosszullét”, megbotlott és nekiesett a hölgynek, belekapaszkodott a ruhájába, mire a nő elveszítette az egyensúlyát, így a vádlott lerántotta a földre. Ő maga is elesett, aztán felállt, és látta, hogy a hölgyről lecsúszott a ruha. Fel akarta segíteni a földről, a nő azonban pánikba esett, csapkodni és kiabálni kezdett. 

Mondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit, csak véletlenül löktem el, ne haragudjon – idézte magát a vádlott, hozzátéve, hogy a nő mindezt nem értette meg, csak annál jobban »üvöltözött«. – Akkor elkapott egy hirtelen felindulás, egy rossz gondolat, meg voltam rémülve, megfogtam a mellkasánál fogva, és a lépcső melletti bokros részre vonszoltam, és ott lefektettem a földre

 – mondta a vádlott. 

Szerinte a keze a földhöz ért, avar tapadt rá, úgy fogta be a nő száját. Ekkor a közelükbe érő járókelőkre figyelt fel, megijedt, hogy meglátják, és guggolva takarta, a földön tartotta a nőt szándéka szerint csak annyi időre, amíg a járókelők elmennek. A sértett azonban sikítani kezdett, a járókelők odafordultak, a vádlott pedig meg volt ijedve és futásnak eredt.

A férfi végezetül azt mondta, abban bűnös, hogy behúzta a nőt a fás, bokros részre.

A nyilvános, a sajtó jelenlétében zajló előkészítő ülés ezután tárgyalásba fordult, amit a bíró zárt tárgyalásként rendelt el, tekintettel a különleges eljárást igénylő sértettre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!