Krimi

2022.11.25. 11:49

Szívszorító vallomást tett a kisdombegyházi tűzben meghalt kétéves Zsoltika édesapja

Életét vesztette egy mindössze kétéves kisfiú Kisdombegyházán egy háztűzben, a családja teljesen összetört.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

Csütörtök délután fél három körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a Békés megyei Kisdombegyházon kigyulladt egy családi ház. Négy járművel tizenhét tűzoltó vonult az égő Lehel utcai parasztházhoz. Két szoba és az előszoba égett teljes terjedelmében, csaknem ötven négyzetméteren.

A tűzoltók húsz perc alatt eloltották a lángokat, egy idős asszony, a nagymama és egy 17 éves lány ki tudott menekülni, ám egy kétéves kisfiú bent ragadt az épületben és életét vesztette.

A Bors elérte a tragikusan járt családot, a családfő megtörten, könnyeivel küzdve elmondta: nem tudnak észhez térni kifiuk elvesztése után.

– Zsoltika éppen elkezdett beszélni. Már mondta, hogy apa, anya. Megszakad a szívünk, nem tudom elmondani, milyen fájdalom ez – mondta Rácz Zoltán, aki azt is hozzátette: végtelenül hálásak az embereknek és a helyi önkormányzatnak, akik igyekeznek segítséget nyújtani nekik ebben a helyzetben, hiszen nemcsak kisgyermekük, de mindenük odalett. Tető nélkül maradt másik három gyermek: egy 17, egy 12 és egy 10 éves.

– Kipattant egy szikra a kandallóból. Éppen nem voltunk otthon, mindketten dolgoztunk a feleségemmel

mondta könnyeivel küszködve az édesapa.

A lap elérte Magyar Zsoltot, Kisdombegyház polgármesterét is, aki szintén összetört a tragédia miatt.

– Porig égett ott minden, már amennyit látni lehetett. Semmi nem maradt. A családot most egy önkormányzati lakásban helyeztük el, és folyamatosan zajlik a gyűjtés. Szükség van mindenre: gyerekruhákra, felnőttruhákra, élelmiszerre. Borzasztóan sajnálom őket, nekik most a nulláról kell újjáépíteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!