Kattant a bilincs

2022.08.15. 05:50

Akciófilmbe illő jelenet az érdi buszon: elkapták a veszélyes bűnözőt (videó)

„Mint a filmekben” – e szavakkal összegezte a látottakat az a sofőr, akinek járatát érdi rendőrök állították meg, majd a busz egyik utasát leteperték.

Forrás: Shutterstock

Békésen zötykölődött a sárga autóbusz augusztus 8-án délelőtt Érden. Az Ercsi út és Délibáb utcai kereszteződésnél lévő megállóhoz közeledtek, amikor a sofőr kissé távolabb rendőrautót vett észre. Azt hitte, közúti ellenőrzés zajlik, gyorshajtókra vadásznak, ám egy civil ruhás férfi szaladt felé, majd leállította a járművet – írja a Police.hu.

 A „rendőrség” szót hallván, valamint a jelvény és a fegyver láttán nyílt az ajtó, majd a buszban hátrafelé indulva elhangzott a rendőri utasítás: „Ajtók zárva maradnak!” 

Így is lett mindaddig, amíg a társ meg nem érkezett. Az ülésből pillanatok alatt földre fektetett célszemélyt bilincselték, lekísérték a buszról, megköszönték a türelmet, majd további jó utat kívánva elsétáltak a szolgálati kocsikhoz. A buszsofőr még annyit mondott a távolodó rendőröknek: „...dehogyis, én köszönöm!”

A sofőr és az utasok csak kapkodták a fejüket, fel sem ocsúdtak, és a busz ismét rendőröktől volt mentes. No meg egy olyan utastól, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben. 

A 38 éves, százhalombattai S. Ferenc körözéseit bíróságok bocsátották ki. A szabadságvesztéseinek letöltése elől bujkáló férfit már egy ideje keresték a rendőrök, amikor megtudták, a buszon ülve utazik.

Egy lopás vétsége, két járművezetés ittas állapotban vétsége, valamint egy hamis vád vétsége miatt összesen 42 hónap, azaz 3 év 6 hónap jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltése várt rá. Hiába próbálta azonban rejtőzködve megúszni a rácsokat, az érdi rendőrök felkutatták, elfogták, majd büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték.

Illusztráció: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!