Fejlesztések

2018.04.26. 06:28

Nőtt az agrárberuházások értéke tavaly

A mezőgazdasági beruházások értéke 2017-ben 3,1 százalékkal nőtt az előző évhez képest, meghaladta a 121 milliárd forintot.

Barcs, 2018. március 23. Fekete magyar racka juhok a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) megújult állattartó telepén a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpontban 2018. március 23-án. A DDNP 446 millió forintból három állattartó telepet újított fel. MTI Fotó: Varga György

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint épületek építésére 31,9 milliárdot, gépbeszerzésre 49 milliárdot, járművekre pedig 7,2 milliárd forintot fordítottak a gazdálkodók – írta csütörtöki számában a Magyar Idők. Míg gépekre kevesebbet költöttek tavaly, addig a tenyész- és igásállatok vásárlása megugrott, 31,2 milliárd forintot ért el. Földre, telekre 1,12 milliárd forintot fordítottak a gazdaságok, ez 233 százalékos növekedés 2016-hoz képest.

Tavaly az állattenyésztők voltak a legaktívabbak, csaknem 59 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre, mintegy 40 százalékkal többet, mint az előző évben. A legnagyobb összegben állatokat vásároltak a gazdaságok, de jelentős forrásokat fordítottak istállók és egyéb építmények kivitelezésére is. Az ágazaton belül a baromfitartók fejlesztettek a legtöbbet, ezt követte a tejhasznú szarvasmarhatartás és a sertéstenyésztés.

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések, az összes beruházás 11,5 százalékát kölcsönből fedezték.

A támogatásból fedezett beruházások értéke az elmúlt években folyamatosan csökkent, 2014-ben még az összes fejlesztés 17,7 százalékát, 2017-ben pedig mindössze 0,9 százalékát finanszírozták pályázati pénzből a gazdálkodók. Ez az arány idén és a következő néhány évben változni fog, köszönhetően a 2020-ig elérhető Vidékfejlesztési programnak. Az 1300 milliárd forintos keret terhére 68 pályázati felhívást hirdetett meg a Miniszterelnökség – írta a lap.

Borítóképünkön fekete rackák a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) megújult állattartó telepén a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpontban 2018. március 23-án.

MTI Fotó: Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában