Continental

2020.09.24. 10:40

Megnyílt Kelet-Európa legnagyobb járműdinamikai tesztpályája Veszprémben

A legmagasabb technológiai színvonalon teljesítő világvállalatok is bíznak Magyarországban – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: Facebook

Fotó: Szijjártó Péter

A legmagasabb technológiai színvonalon teljesítő világvállalatok is bíznak Magyarországban, a beruházási környezetben és a magyar emberekben – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a veszprémi Continental Tesztpálya hivatalos megnyitóján csütörtökön.

Szijjártó Péter kiemelte: Kelet-Európa legnagyobb járműdinamikai tesztpályája épült Veszprémben, a 9,7 milliárd forintos beruházás 130 új munkahelyet teremt, amelyhez a kormány 1,460 milliárd forintos támogatást nyújtott.

A beruházás javítja a cég nemzetközi versenyképességét, Magyarország mint fókuszország helyzetét és megerősíti a veszprémi fejlesztési központ szerepét a Continental globális működésében – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a fejlesztés azért is jelentős, mert a koronavírus-járvány után a kapacitások újraelosztásáért „éles és tétre menő” globális verseny indul meg a világgazdaságban.

Ezért kulcskérdés a kormány számára hogy Magyarország a jelenlegi nehéz időszakban is fenntartsa működőképességét – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában