közeleg a határidő

2018.04.23. 11:04

Jóval többen látogatták az e-szja-felületet, mint tavaly

Félmillióan módosítás nélkül hagyták jóvá a tervezetüket, 800 ezren pedig postán kapják meg.

Április közepéig több mint 2 millió megtekintést fogadott a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetének internetes oldala, így jóval többen látogatták az e-szja felületet, mint tavaly.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleménye szerint az oldal látogatói közül félmillióan módosítás nélkül hagyták jóvá az szja-tervezetüket, 800 ezren pedig postán kapják meg.

A bevallástervezetet mindenképpen ki kell egészíteni olyan bevétel esetén, amelyről az adóhatóságnak nincs adata – hangsúlyozták. Ilyen lehet többek között az őstermelői vagy a lakáskiadásból származó jövedelem.

A személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig, május 22-ig még lehet ügyfélkaput nyitni: ezen keresztül egyszerűen megtekinthető a NAV által készített tervezet és az szja 1+1 százalékáról is lehet rendelkezni. Emellett továbbra is van lehetőség a bevallás önálló elkészítésére és papíralapú beküldésére – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában