Segítség a bajban

2024.09.10. 18:46

Navracsics: az önkormányzatoknak nyújtott támogatás célja, hogy az emberek nagyobb biztonságban élhessenek

Az önkormányzatoknak nyújtott vis maior támogatás célja, hogy az emberek a jövőben nagyobb biztonságban élhessenek, illetve ha valamilyen természeti csapás éri a közösségi tulajdont, akkor azt minél hamarabb helyre tudják állítani – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a vis maior támogatások odaítéléséről szóló okiratok átadásán.

MW

Vis maior támogatást kapott harmincegy önkormányzat

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Navracsics Tibor elmondta, összesen 652 millió forint értékben ítéltek meg támogatást 31 önkormányzat részére, amelyek valamilyen természeti csapás következtében kárt szenvedtek, illetve a természeti csapásokra való felkészülés keretében védműveket erősítettek meg. A miniszter emlékeztetett rá, hogy két héttel ezelőtt is 600 millió forint értékben nyújtottak vis maior támogatást az önkormányzatoknak ugyanezen feladatokra.

Az a célunk, hogy Magyarország egy olyan ország legyen, ahol az egyének, a közösségek, az önkormányzatok és az állam számíthatnak egymásra a békés hétköznapokban és a válságidőszakban is

– fogalmazott a miniszter.

A támogatásokról szóló okiratokat Navracsics Tibor mellett Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Németh Szilárd, Riz Gábor, Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztosok, Hörcsik Richárd (Fidesz), Riz Gábor (Fidesz) Cseresnyés Péter (Fidesz), Vécsey László (Fidesz) országgyűlési képviselők, Széles András, Erős Gábor, Pajtók Gábor József, Nagy Csaba vármegyei választókerületi elnökök adták át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában