Adatok tükrében

2024.09.13. 08:21

Magyarországra ömlenek a beruházások, a gazdaság jól áll az uniós összevetésben

Magyarországra ömlenek a beruházások, hazánk gazdasága igen jól áll uniós összevetésben – írta pénteken a Magyar Nemzet.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A lap cikke szerint napjaink közéleti vitáiban egyre gyakrabban kerül elő témaként a magyar gazdaság állapota, a nyilvánosságban megannyi vélemény megjelenik, ezek helyett azonban érdemes a legfontosabb folyamatokat bemutató európai uniós adatokat megvizsgálni.

Úgy folytatták, hogy az Eurostat számba veszi az unió mind a 27 tagállamának adatait, ezek alapján pedig világos a helyzet: a magyar gazdaság európai összevetésben is elég jól áll.

Kifejtették, hogy tavaly, vagyis 2023-ban a GDP több mint 26 százalékát, egészen pontosan 26,3 százalékát tették ki idehaza a beruházások. „Az érték önmagában is robusztus, különösen a többi uniós országéhoz viszonyítva”

 – jegyezték meg.

A tagállamok átlagos rátája ugyanis nem érte el a 22 százalékot, 21,8 százalékon állt meg, Magyarország mutatójánál összesen három állam, Észtország, Csehország és Románia büszkélkedhetett jobb adattal, vagyis éppen csak „lemaradtunk a dobogóról”.

Mindezt úgy, hogy például a német, az olasz és a spanyol ráta még az uniós átlagot sem érte el, de hazánk „rávert a régiós államok többségére”, így Ausztriára, Lengyelországra és Szlovákiára is 

– tették hozzá.

A magyar beruházási ráta az idei első hat hónapban is magas volt, így az uniós összevetésben is előkelő helyen található: 

„A beruházások a GDP arányában, 2024 első felében megközelítették itthon a 23 százalékot, ami ismét az EU-s lista első felében, a nyolcadik pozícióban helyezte el ez ügyben hazánkat. Az uniós átlagot idén is bőven lehagyja a magyar mutató, az ugyanis 21 százalék alatt maradt”

 – írták.

Az első három helyezett kiléte tavalyról idénre nem változott, rajtuk kívül térségünkből Ausztria és Horvátország tudott csak még elénk kerülni – igaz, utóbbi csupán egy paraszthajszállal – fűzték hozzá.

Arról, hogy kik ruháznak be Magyarországon a legnagyobb mértékben, a lap Orbán Viktor miniszterelnök szavait idézte: 

Huszonötmilliárd eurónyi vagyont tettek le a németek, nevezzük ezt működő tőkének. Kilencmilliárdot tettek le az amerikaiak és kilencmilliárdot a kínaiak, és utána jönnek a dél-koreaiak. Jó állapotban vagyunk, jó irányban vagyunk

– fogalmazott a miniszterelnök, majd azt mondta: 

Arra kell törekedni, hogy más mellett beruházási semlegesség is legyen. Nyugatról és Keletről is kellenek a beruházások és kellenek a beruházási források

– idézte a kormányfőt a lap.

A Magyar Nemzet cikkét ITT tudja elolvasni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában