Zuhanórepülés

2022.12.08. 20:25

Adót vet ki a légitársaságokra a baloldali önkormányzat, drágul a repülés Ferihegyről

Ezerforintos adót szavazott meg a légicégekre a XVIII. kerületi önkormányzat. Az intézkedés óriási felháborodást váltott ki, szakértők szerint az adó eleve jogszerűtlen, egyúttal azonban jelentősen rontaná a Ferihegyi reptér régiós versenyképességét is.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

A baloldali XVIII. kerületi önkormányzat újabb adót szavazott meg, amely a légiközlekedést sújtaná. Az intézkedést a Smartwings cég jogsértőnek tartja, a vállalat jogászai a Fővárosi Kormányhivatalhoz fordulnak az intézkedés hatályon kívül helyezése érdekében, de akár a Kúriáig is elmennek, hogy megállítják „ezt az őrületet”.

Farkas Attila ügyvezető igazgató a hírről beszámoló Világgazdaság megkeresésére elmondta, "az adó részleteit nem is az önkormányzat küldte el a légitársaságoknak, hanem a földi kiszolgálókat kérte meg erre. Szerinte nonszensz, hogy a karácsonyi ünnepek miatt gyakorlatilag egy hetük lenne felkészülni a január 1-jétől érvénybe lépő (?) szabályra."

Mint Farkas a lapnak elmondta, meglátása szerint Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának "sajnos fogalma sincs arról, hogyan működik a légiipar". A helyhatóságnál azzal érveltek neki, hogy az adót csak márciusban kell befizetni, ám, mint Farkas rávilágított, hogy a januári és februári jegyeket már régen eladták" - idézte a VG.hu a szakembert. 

Hozzátette, 

adatvédelmi szempontból is rettentően aggályos az intézkedés, ráadásul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ezzel lábon lőné magát, a környező országok repterei olcsóbbá válnának.

Bár az önkormányzat tagadja, a Smartwings jogi csapata szerint az extraprofitadóval együtt ebben az esetben megvalósulna a kettős adóztatás ténye, ami jogellenes. 

A lapnak nyilatkozó adószakértő, Pálffy Miklós szerint az önkormányzat rendeletben nem is állapíthat meg kötelezettséget a földi kiszolgálást végző gazdasági szervezet adóbeszedésére. „Bár az önkormányzat más módon beszedhetné az adót, azokban az esetekben többe kerülne a leves, mint a hús” – mondta a Niveus Consulting Group együttműködő partnere.

A nagy felháborodást keltő intézkedést a XVIII. kerület baloldali képviselői támogatták, hiszen, mint a Világgazdaságnak Lévai István Zoltán, a Fidesz–KDNP Budapest 15. számú egyéni választókerületének elnökét megerősítette,

a kerület fideszes képviselői nem szavazták meg a légiutas adót, mert az ellenzékiek által irányított önkormányzat nem győzte meg őket arról, hogy jogszerű és megvalósítható az intézkedés.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában