Támogatás

2022.10.27. 13:27

A kilábalást is segíti a kkv-kra kiterjesztett kamatstop

Nyolcvanmilliárd forintot takaríthatnak meg a kkv-k, így átlagosan mintegy 1,5-2 millió maradhat egy cégnél - írja a Világgazdaság.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszél a Széchenyi Kártya Program legújabb termékeiről tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2022. június 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Nem egyszerűen több tízezer kis- és középvállalkozás átmeneti támogatását jelenti a rájuk kiterjesztett kamatstop, annak ugyanis a mostani gazdasági krízisből való kilábalásban is nagyon erőteljes szerepe lesz – vélik egybehangzóan a VG-nek nyilatkozó érdekképviseleti vezetők, akik szorgalmazói voltak az intézkedésnek.

A kormány bejelentése szerint az államilag nem támogatott, változó kamatozású, forintalapú kkv-hitelekre kiterjesztett kamatstop azt jelenti, hogy az idén november 15-től 2023. június 30-ig a kis- és középvállalatok (kkv-k) érintett hiteleinek kamatmértéke nem lehet magasabb, mint a 2022. június 28-i fordulónapra átszámított bankközi kamat (a három havi BUBOR), azaz 7,77 százalék. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azt mondta, az intézkedéssel összességében mintegy 80 milliárd forintot takaríthatnak meg a kkv-k, vagyis átlagosan mintegy 1,5-2 millió maradhat egy-egy cégnél.

Parragh: sok cég bedőlne a kamatstop nélkül

A jegybank október közepi bejelentése a kamatfolyosó plafonjának jelentős növeléséről valójában egy rejtett kamatemelésnek tekinthető, ráadásul nem is transzparens, hiszen nem a monetáris tanácsban történt, hanem a Magyar Nemzeti Bank igazgatóságában – nyilatkozta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a VG-nek. Parragh László szerint ez a számok nyelvén azt jelentette, hogy a változó kamatozású hitelek esetén 20 százalék fölé ugrott a kamatszint, ami az MKIK számításai szerint a kis- és középvállalkozói szektorban százezer hitelt érintett egyik napról a másikra. 

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában