Szemléletformálás

2022.09.09. 10:44

Szeptemberben lehet pályázni a kerékpárosbarát címekre

Jelenleg hét település és négy cég vagy közintézmény viselheti, az új kiírásban tavalyi biciklis fejlesztéseik, szemléletformálási erőfeszítéseik alapján mások is kiérdemelhetik a Kerékpárosbarát elismeréseket. A pályázatokat szeptember végéig lehet benyújtani, az eredményhirdetés novemberben várható - jelentette be pénteki közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Kerékpáros halad a gyalogosjárdán felfestett, kijelölt kerékpársávban a főváros IV. kerületében, a Berlini utcában

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

Aki biciklizik, annak sem tankolnia, sem parkolnia nem kell, és megússza a dugóban veszteglést. A rendszeres testmozgás fitten tart, ha az autó sofőrülése helyett ülünk nyeregbe, a tisztább levegővel, csendesebb utcákkal a többiek egészségéért is tekerünk. Rövidebb utazásokhoz nemigen találni olcsóbb és gyorsabb megoldást a bringázásnál. A folyamatos hálózatfejlesztéseknek köszönhetően egyre biztonságosabb pedálozni. Elektromos rásegítésű kerékpárt akár állami támogatással is vásárolhatunk, így nehezebb terepen is kényelmesebb lehet a kerekezés - sorolta az érveket a minisztérium.

Az elmúlt évek forgalomszámlálási adatai szerint egyre többen látják be, hogy biciklizni jó. Nyáron és a hétvégéken kétszámjegyű mértékben bővült a kerékpárral kirándulók száma. Újabban a dolgos hétköznapokon is kimutathatóan többen gurulnak önerőből munkába vagy iskolába. A települések és munkaadók közvetlen intézkedésekkel sokat tehetnek a környezetbarát közlekedési mód népszerűsítéséért.

A Technológiai és Ipari Minisztérium 2022-ben is erre ösztönöz a tizennegyedik alkalommal meghirdetett "Kerékpárosbarát" pályázatokkal. 

A kitüntető címeket azok érdemelhetik ki, akik tavalyi ténykedésükből a leginkább példamutató, mintaadó kerékpáros kezdeményezéseket és fejlesztéseket tudják felmutatni. 

A "Kerékpárosbarát" címre község, nagyközség, város, megyei jogú város és fővárosi kerület kategóriákban pályázhatnak a települések. A munkahelyek közül sajátjaikkal versenyeznek a multinacionális vállalatok, a nagyvállalatok, a kis- és középvállalkozások és a közintézmények - ismertette a TIM.

A nevezések 2022. szeptember 30-ig adhatók be elektronikus úton, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapjáról nyíló online pályázói felületen keresztül, az oldalon ismertetett feltételekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában