Mezőgazdaság

2022.08.11. 14:00

Nagy István: a gazdák az aszályban is számíthatnak a kormányra

Az aszály következtében az ország kiszáradt termőterületeinek nagysága elérheti az egymillió hektárt, a hazai termőföld 20 százalékát.

Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatót tart az aszály miatt meghozott kormányzati intézkedésekről Újszilváson, a Peng-Farm Kft. telephelyén 2022. augusztus 11-én.

Fotó: MTI/Mészáros János

A magyar gazdák ahogyan eddig, úgy most, a történelmi aszály idején is számíthatnak a kormányra – mondta az agrárminiszter csütörtökön Újszilváson, ahol a napokban hozott kormányzati intézkedéseket ismertette.

Nagy István elmondta, hogy az aszály következtében az ország kiszáradt termőterületeinek nagysága elérheti az egymillió hektárt, a hazai termőföld 20 százalékát.

Hozzátette, hogy a búzánál elkönyvelt 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány Közép-Magyarország és az Alföld jelentős részén megsemmisült és már a dunántúli termést is fenyegeti a szárazság. Az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és kaszálni – mondta.

Nagy István emlékeztetett, az agrárium gyors és hatékony megsegítésére létrejött aszály veszélyhelyzeti operatív törzs az első ülését követően ötpontos, azonnali intézkedéscsomag bevezetését javasolta. Ezek között szerepel a hiteltörlesztési-moratórium lehetőségének biztosítása a rászoruló mezőgazdasági vállalkozások számára, a gyorsabbá és rugalmasabbá tett biztosítói kártérítési folyamat, a 3 milliárd forintos takarmányszállítási támogatási keret a tömegtakarmányokhoz, az állami öntözőművek megnövekedett energiaköltségeinek 1,4 milliárd forintos támogatása és a lehetőség, hogy a termelők újból benyújthassák kérelmeiket rendkívüli vízhasználati igényükre. A kormány hatékonyságát mutatja, hogy az intézkedések már hétfőn meg is jelentek a Magyar Közlönyben – fűzte hozzá Nagy István.

A miniszter beszélt arról is, hogy azoknak, akik élni kívánnak a törlesztési moratórium lehetőségével, szeptember 15-ig kell nyilatkozniuk és szeptember 1-től kaphatnak fizetési haladékot egészen 2023. december 31. napjáig.

Hozzátette, hogy a biztosítói kártérítésekhez október 31-ig kell megtenni a kárbejelentést és a biztosítóknak 14 napon belül ki kell fizetniük az előleget. Előleg igénylésére jogosultak azok a kukorica- vagy napraforgó-termesztéssel foglalkozó gazdálkodók, akiknél az elszenvedett kár eléri a növénykultúránkénti 80 százalékos kárátlagot – fűzte hozzá az agrárminiszter.

Nagy István ismertette, hogy kidolgozták a koncepcióját annak a 3 milliárd forintos támogatásnak, amely a bajba jutott állattartóknak jelent segítséget a tömegtakarmányok szállítási költségeinek finanszírozásában. Hozzátette, a minisztérium tervezi a 400 milliárd forint nagyságrendű területalapú támogatások előlegfizetését is október közepétől.

Megjegyezte azt is, a kormány jelentős erőfeszítéseket tett az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére, létrejöttek az öntözési közösségek és több tízmilliárd forint értékben valósultak meg öntözési beruházások. Hozzátette, hogy eddig 45 milliárd forint támogatást kaptak a gazdák öntözésfejlesztésre és még 70 milliárd forintot terveztek erre a célra.

Borítóképünkön Nagy István agrárminiszter. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában