Nyugdíj

2022.07.11. 07:43

Több mint másfél millió nyugdíjas kapja meg kedden az évközi emelést

Aki bankszámlára kérte nyugdíjának utalását, annak kedden kerül az évközi nyugdíjemelés a bankszámlájára, így július 12-én több mint másfél millióan jutnak a járandóságukhoz – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára.

Tállai András leszögezte, 

a júliusban érkező pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak.   

A nyugdíjasok több mint 60 százalékának átutalással érkezik júliusban a pénz – mondta. Hozzátette, mintegy 900 ezer nyugdíjas és más ellátásban részesülő választott postai kézbesítést, akiknek a szokásos naptári napon viszi a postás a kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjat vagy ellátást és a visszamenőlegesen járó korrekciót. Egyre többen választják az utalást – mutatott rá az államtitkár, aki szerint ebben szerepet játszhat az is, hogy míg a bankszámlára július 12-én érkezik a nyugdíj és az azzal együtt érkező nyugdíjkiegészítés összege, addig a postai kézbesítés július 29-ig tart.   

Tállai András elmondta, hogy aki postai úton kapja a nyugdíját, de át szeretne térni a bankszámlára utalásra, annak egyszerű dolga van: személyesen, írásban vagy legegyszerűbben az ügyfélkapun keresztül kérheti azt. Utóbbihoz mindössze a „címváltozás, számlaszám változás, utalási mód változásának bejelentése” elnevezésű űrlapot kell kitölteni – részletezte Tállai András.   

Az államtitkár felidézte, hogy 

az évközi nyugdíjemelés összességében 184 milliárd forintot jelent csaknem 2,5 millió nyugdíjas számára. 

Emlékeztetett, hogy az év elején 5 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Ha ennél nagyobb a pénzromlás, akkor a törvény előírása szerint az államnak novemberben januárra visszamenőleg, egy összegben kell kifizetnie a nyugdíjasoknak a kiegészítést – magyarázta. A koronavírus-járvány, majd az azt követő ukrajnai háború, illetve a háborús infláció új viszonyokat teremtett – emelte ki Tállai András, hozzátéve, ebben a helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel igyekszik segíteni a nyugdíjasokat. „Ahogy tavaly, úgy idén is korábban lép az állam, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak” – mondta.

Borítókép: illusztráció/MTI/Balogh Zoltán

Címkék#nyugdíj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában