Agrárium

2022.03.24. 15:17

Varga Judit: Magyarország csak erős vidékkel lehet sikeres

Magyarország csak erős vidékkel lehet sikeres, hiszen az ország ereje a vidékben rejlik - mondta az igazságügyi miniszter a Heves megyei Kápolna-Tenk összekötő út csütörtöki átadásán.

Varga Judit kiemelte: ez akár a nemzeti konzervatív kormány védjegyének is tekinthető, különösen figyelembe véve azt, hogy milyen utat járt be a magyar vidék a történelemben.
   

A kommunista ideológia alapján a vidéket meg kellett fosztani mindentől, ami tájegységbeli sajátosságát, kultúráját és életmódját kifejezi. Így elvesztette régi fényét, a tömeges államosítások pedig elvették mindazt, amiért sokak szülei és nagyszülei "vért izzadva" megdolgoztak - mondta.
   

Hozzátette: a rendszerváltoztatás után a baloldali kormányzás sem kedvezett a vidéknek: más eszközökkel ugyan, de újra mélyíteni kezdték a kistelepülések és a városok közti szakadékot, és elhibázott politikával, sorozatos megszorításokkal soha nem látott szegénységbe sodorták a falvakat, községeket, az ott élő embereket.    
   

Végül 2010-ben az új, keresztény, konzervatív, nemzeti kabinet az emberekkel együtt "megálljt parancsolt ennek a kudarcos sorozatnak" azzal, hogy a széthúzás helyett az összetartást, a külföldi nagytőke kiszolgálása helyett a magyar emberek érdekeinek érvényesítését választotta - közölte a tárcavezető.
   

Jelezte: 

a kormány célul tűzte ki, hogy olyan országot hagyjon a következő generációkra, ahol a mai emberek gyermekeit és unokáit is biztos és kiszámítható jövő várja.
   

Ehhez azonban nem elegendők a szavak, tettekre van szükség: olyan intézkedésekre, amelyek hosszú távon is stabil lábakra helyezik a vidéket és az ott élőket - hangsúlyozta Varga Judit. Kifejtette: ennek szellemében a kormány országos vidékfejlesztésbe kezdett és meghirdette az egyszerűen megpályázható, gyors lefutási idejű, rugalmas Magyar falu programot, amelynek 3 éves összesített költségvetési kiadása mára meghaladja a 600 milliárd forintot.
   

Közölte, a program sikeréhez elég körbenézni akár Tenken is: megszépülnek játszóterek, megújulnak iskolák, óvodák, miközben soha nem látott útfejlesztések indulnak meg.
   

A 3208-as jelű, Kápolna-Tenk összekötő út felújításával régi adósságát törleszti a kormány - mondta a miniszter, jelezve, a munkálatok során az útburkolat mellett az árkokat, átereszeket, buszmegállókat is rendbe tették, a KRESZ-táblákat pedig kicserélték.     

A beruházásnak köszönhetően gyorsabban és könnyebben érhetők el a környező települések, intézmények, a munkahelyek és a rokonok-barátok is - fogalmazott, megjegyezve: nemcsak egy hagyományos utat, hanem új összeköttetést vehetnek birtokba a térségben élő családok, közösségek, vállalkozások.
   

A munka azonban ezzel nem állhat meg, hiszen akad még tennivaló az úthálózat fejlesztésében - szögezte le a miniszter.
   

Közölte: 

a Magyar Közút égisze alatt 2010 óta több mint 6500 kilométernyi út, főként mellékút újult meg. Ennek részeként tavaly rekordot jelentő 1270 kilométernyi útszakaszon valósult meg fejlesztés, míg idén ezt is meghaladva 1500 kilométernyi út korszerűsítése kezdődhet el.
   

Mindez az érintett települések fejlődésére is jótékonyan hat, hiszen a jobb minőségű utak révén nő az ott élők életszínvonala és javul a helyi vállalkozások versenyképessége - fűzte hozzá.
   

"Tizenkét éve együtt, közösen mutattunk ajtót a baloldalnak, de most az ablakon akarnak visszajönni, miközben megtesznek mindent, hogy eltereljék a figyelmet saját teszetoszaságukról, felelőtlen kijelentéseikről és a 2010 előtti kudarcos kormányzásukról" - fogalmazott Varga Judit.
   

Hozzátette: a baloldal kampánya mára nem szól másról, mint az emberek, köztük a vidéken élők sértegetéséről, ezért április 3-án nemcsak a saját jövőjéről, de a települése és az ország sorsáról is dönt minden választópolgár.    
   

Szabó Zsolt, Heves megye 3. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje az eseményen kiemelte: az emberek számára az úthálózat korszerűsítése mindig a legfontosabb fejlesztési szempontok egyike, ami egybecseng a kormány céljaival. Bizonyítja ezt az is, hogy az elmúlt időszakban a kabinet segítségével a térség belterületi és országútjai egyaránt jelentős mértékben megújultak - tette hozzá.
   

Közölte: a Tenket is magában foglaló választókerület útjai már több mint 70 százalékban megújultak. Kijelentette: a mindebben hatalmas segítséget nyújtó Magyar falu program a vidéken élő embereké, az ő fejlődésüket, településeik otthonosabbá, élhetőbbé tételét szolgálja. A vidék él, aktív, fiatalodik és fejlődni akar - zárta szavait a képviselőjelölt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában