Kedvező eredmények

2022.03.29. 11:50

Jobban nőttek idén a bérek, mint az árak Magyarországon

Az emelkedéséhez a béremelések, valamint a jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emelés járult hozzá.

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467 300 forint volt. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 310 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 322 100 forint volt. A bruttó és a nettó átlagkereset 13,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 14,8 százalékkal nőtt egy év alatt – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Az emelkedéséhez a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emelés járult hozzá. Az adókedvezményekkel számolt nettó fizetés pedig a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége miatt emelkedett a bruttó keresetet meghaladóan.

Az eddigieknél magasabb, 7,9 százalékos infláció ellenére a reálkereset 5,4 százalékkal nőtt idén januárban az egy évvel korábbihoz képest. A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn közzétett adatai szerint a bruttó kereset mediánértéke 375 800 forint volt, amely 13,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A rendszeres, tehát prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli bruttó átlagkereset 441 900 forintra becsülhető, ez 13,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 12,5 százalékkal 476 800 nőtt, a költségvetésben 12,8 százalékkal 436 200 forintra emelkedett, a nonprofit szektorban pedig 479 300 forintot ért el.

9 éve töretlenül nőnek a reálkeresetek

A költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése nagy részben az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek, köztük az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének köszönhető. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény fenntartójának változása miatt a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 785 200 forint, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, 303 300 forint.

A teljes munkaidőben alkalmazásban álló fizikai munkát végzők bruttó átlagkeresete 339 500, amíg a szellemi munkát végzőké 594 100 forintot ért el, ami 14,2 és 13,4 százalékos növekedés egy év alatt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az adatokra reagálva emlékeztetett:

9 éve töretlenül nőnek a reálkeresetek Magyarországon, rekordokat dönt a foglalkoztatás, és egyre inkább megéri munkát vállalni.

Kiemelték, hogy az idén januártól a minimálbér 200 ezer forintra emelkedett, így már magasabb, mint a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején az átlagbér volt. A nagyobb fizetések többletköltségeit a munkát terhelő adók 750 milliárd forint összértékű csökkentése ellentételezi a vállalkozások számára. Az új évben jelentősen nő az ápolók, a bölcsődei, szociális és kulturális szférában dolgozók bére, a rendvédelemben és a felsőoktatási intézményekben foglalkoztatottak keresete. A családi adó-visszatérítés és a fiatalok szja-mentessége is több pénzt hagy az embereknél.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában