ellenőrzés

2021.11.08. 13:00

Fesztiválterminál-cégeket bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közel hétmillió forint bírságot rótt ki a hazai fesztiválok legnagyobb fizetőterminál-szolgáltatóira, a Festipay és a HelloPay üzemeltetőire, a fesztiválok és szórakozóhelyek készpénzmentes fizetési rendszereinek meghatározó szereplőit az „alapbeállításként” kezelt 10 százalékos borravaló miatt vizsgálta a hatóság – közölte a Gazdasági Versenyhivatal hétfőn.

A közlemény szerint a bírságot a Festipay azért kapta, mert hiányosságokkal teljesítette önként vállalt korrekciós kötelezettségeit, míg a hivatal megállapítása szerint a HelloPay hatósági tiltás ellenére folytatta tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatát.

A fesztiválokra és szórakozóhelyekre jellemző fizetési körülmények (így például a zaj, az időnyomás, a sorban állók nagy száma) nehezítik a megfontolt döntést, így tisztességtelennek minősül pszichés nyomás alá helyezni a fogyasztókat a borravaló mértékének megválasztásában. Míg a HelloPay teljesen automatikus borravaló-beállítása miatt a hatóság két évvel ezelőtt 20 millió forintos bírságot szabott ki. A Festipay üzemeltetője – ahol a (szintén 10 százalékos kiindulású) borravalót a vásárlónak meg kellett erősítenie – az eljárás során önként vállalta, hogy a jövőben nem sugall semmiféle elvárást vagy mértéket – írták.

A versenyhatóság utóvizsgálat keretében ellenőrizte, hogy a két szolgáltató eleget tett-e az eljárás során vállalt kötelezettségeknek, illetve a határozatban kiszabott tilalmaknak. A vizsgálat megállapította, hogy a Festipay vállalásai nagyrészt teljesültek, ugyanakkor a végrehajtás során kisebb hiányosságokra derült fény.

A GVH Versenytanácsa ezért 700 ezer forintos bírságot szabott ki a cégre, tekintettel többek között arra, hogy elismerte a mulasztásokat és lemondott jogorvoslati jogáról – tették hozzá.

A HelloPay esetében a vizsgálat feltárta: a módosított fizetési rendszer ugyan immár rákérdez arra, hogy a vevő kíván-e borravalót adni, azonban az igennel válaszolóknak változatlanul 10 százalékos alapbeállítást kínálnak fel. Ez egyértelműen ellentétes a hatóság határozatában foglaltakkal, mivel a rendszer a fogyasztók jelentős része felé továbbra is a döntési folyamatukat megzavarva, jogsértően sugall egy „elvárt” mértéket. A GVH Versenytanácsa 6 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra a hatósági tilalom ellenére is folytatott tisztességtelen gyakorlatért.

A versenyhatóság a bírságok kiszabása során figyelembe vette a Covid-19 járvány ágazatra gyakorolt kedvezőtlen hatását is – tették hozzá.

„A készpénzmentes fizetési rendszerek a gazdaság kifehérítésében fontos szerepet töltenek be. Ugyanakkor használatuk során lényeges, hogy a magyar emberek érdekei ne sérüljenek, döntéseiket ne torzítsa semmi. A vállalkozásoknak érdemes szem előtt tartaniuk, hogy a jogsértő magatartástól való eltiltás a hatósági intézkedések leglényegesebb eleme, a mulasztások ezen a téren jelentős fogyasztói érdeksérelmet okozhatnak” – idézték a közleményben Rigó Csaba Balázst, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában