kerékpározás

2021.06.23. 12:33

Augusztus közepéig lehet jelentkezni a kerékpárosbarát pályázatokra

Augusztus közepéig elektronikus úton lehet jelentkezni a kerékpárosbarát címekre a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Kiskunhalason.

Fotós: Koszticsák Szilárd

Mosóczi László elmondta: a települések és a munkahelyek méretük, jellegük szerint négy-négy kategóriában indulhatnak az idei kiírásokon, az eredményhirdetés ősszel várható.

Emlékeztetett, hogy a tavalyi forduló alapján

jelenleg 16 cég vagy intézmény viselheti a kerékpárosbarát munkahely, 12 önkormányzat pedig a kerékpárosbarát település címet.

Magyarország – a lakosságszám arányában – a világ harmadik legnagyobb kerékpáros nemzete, hiszen mindössze Dánia és Hollandia előzi meg a rangsorban – mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy az Alföldön különösen nagy hagyománya van a biciklizésnek, de mára az ország más részein is egyre nagyobb teret nyer a kerékpáros közlekedés és a turizmus.

Úgy vélte, a biciklizést elsősorban

„a közlekedési mód biztonságosabbá tételével, leginkább önálló kerékpárutak építésével teheti még vonzóbbá a kormány”.

A múlt évtized eleje óta történt is érdemi előrelépés e területen, mintegy 1600 kilométerrel bővült a kerékpáros úthálózat Magyarországon – mondta.

Mosóczi László kitért arra, hogy a kormány más módokon is támogatja a munkaadók és önkormányzatok szerepvállalását a közlekedés zöldítésében. Az adótörvények közelmúltban elfogadott módosításával ugyanis a jövő évtől személyi jövedelemadó mentesen adhat a munkáltató magáncélú használatra kerékpárt munkavállalójának, és az ezzel kapcsolatban felmerülő minden költség, ráfordítás leírható lesz a társasági adóalapból. Ezen kívül a kormány az ország minden részében támogatja az egyre sűrűbb szövésű, egyre több ponton összekapcsolódó kerékpárút-hálózat kiépítését – ismertette az államtitkár.

Bács-Kiskun megyében a 2014-2020-as Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból 26 projektben összesen 85 kilométeren bővül a kerékpáros infrastruktúra. A 6,2 milliárd forint összértékű beruházások egyikeként kiépül Kiskunhalas kerékpárforgalmi főhálózata, a városban 2,2 kilométeren létesülnek új kerékpárutak. A megyei fejlesztések folytatódnak is, már mintegy 68 kilométeren zajlik 7 újabb térségi szakasz előkészítése, tervezése – sorolta.

Mosóczi László jelezte, hogy az EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpáros túraútvonal részeként kitáblázzák a nemzetközi kerékpáros összeköttetés Bács-Kiskun megyei szakaszát is.

Az idén zárul le a Velence és Gyula közötti kerékpáros útvonal kialakítása, a kisforgalmú közutak és meglévő kerékpárutak felhasználásával létrejövő turisztikai kapcsolat Bács-Kiskun megyét is érinti.

A kormány a főutak mellett haladó külterületi kerékpárutak kezelésbe vételével is tehermentesíti a helyi önkormányzatokat, hiszen a Magyar Közút már több mint ezer kilométernyi ilyen szakaszt gondoz. Az országos közútkezelő szakemberei gondoskodnak az 53-as főút mellett futó kerékpárút külterületi szakaszainak fenntartásáról is Akasztótól Kiskőrösig, majd Soltvadkerttől Kiskunhalasig mintegy 20 kilométeren.

Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere hangsúlyozta: Kiskunhalas egyedüli településként 2020-ban duplázott, hiszen a város is, és munkáltatóként a polgármesteri hivatal is kiérdemelte kerékpárosbarát címet az elmúlt évben. Emlékeztetett, a városban most is épül két bicikliút is, de a fejlesztések nem állnak meg, hiszen mindenképpen fontos lenne, hogy a település külterületén élők, Kecel irányából kerékpárral is biztonságosan megközelíthessék a belvárost.

Már megterveztették a Kiskunhalast az 55-ös főúttal összekötő, az 53-as főút mentén vezető bicikliutat, és bíznak abban, hogy Jánoshalmával, Mélykúttal és Kunfehértóval összefogva egy másik térségi kerékpárút is megépülhet a jövőben – sorolta a polgármester.

Borítókép: kerékpárosok az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút újabb öt kilométeres szakaszán Dunakeszin az átadás napján, 2021. június 4-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!