részvénypiac

2021.05.30. 07:10

118 millió forintos eredménnyel zárta a 2020-as évet a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Igazgatósága a pandémiás helyzet miatt közgyűlési jogkörben elfogadta a tőzsde tavalyi pénzügyi jelentését, amely alapján 2020-ban 118 millió forintos adózott eredményt ért el a BÉT. Az eredményt teljes egészében a piacfejlesztési tevékenységébe kívánja visszaforgatni a társaság, így osztalékot nem fizet – közölte a BÉT.

A BÉT bevételei mintegy 3 milliárd forintot tettek ki 2020-ban, a működési költségek és ráfordítások 2,4 milliárd forintos értéke mellett a társaság üzemi eredménye 481 millió forint lett, amely az előző évi eredményhez képest 809 millió forinttal magasabb.

A közlemény szerint Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója a 2016-2020-as tőzsdefejlesztési stratégia utolsó évében elért főbb eredményeket értékelve elmondta: a kibocsátói aktivitásokat illetően az év eleje kedvezően alakult, az új bevezetések mellett több tőzsdei társaságnál is jelentős tőkebevonásra került sor, a bevezetések, valamint a tőkeemelések 14,5 milliárd forinttal növelték a szabályozott piaci részvénykapitalizációt.

Az Xtend piacon az új bevezetések, valamint a végrehajtott tőkeemelések bevezetési értéken 8 milliárd forinttal erősítették a kapitalizációt. Ugyan a Covid-helyzet mind a részvénybevezetéseket, mind a forgalmi adatokat tekintve megtörte a pozitív tendenciát, a visszaesés ellenére a BUX index az év végére visszatért a járvány előtti szintekre, és az akkor új csúcsot jelentő előző évzáráshoz képest is

a BUX index csak 8,6 százalékkal alacsonyabban fejezte be a 2020-as évet

– ismertette a vezérigazgató.

Hozzátette, hogy szolgáltatások, rendezvények terén is aktív évet tudhat maga mögött a BÉT. A dinamikusan növekedő középvállalatok közössége, a BÉT50 már közel 250 vállalatot számlál. A Londoni Tőzsdecsoporttal közös vállalatfejlesztési képzés, az ELITE Program hazai tagvállalatainak száma a régióban kiemelkedő módon meghaladta az ötvenet. A tőzsdei jelenlét finanszírozását támogató Mentor Program keretében újabb két társaság nyert el támogatást. A BÉT Xbond piacára 2020-ban 28 kibocsátó 31 papírját vezették be, így a legintenzívebb kibocsátói aktivitás a kötvénypiacon volt tapasztalható a BÉT-en.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában