Fontos tanácskozás

2021.04.08. 17:10

Varga Mihály részt vett a Nemzetközi Valutaalap ülésén

Magyarország első alkalommal vett részt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) monetáris és pénzügyi bizottságának (IMFC) ülésén – közölte közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a tanácskozáson a közép- és kelet-európai országcsoportot képviselte.

Kiemelte:

a megbeszélésen a világjárvány gazdasági kockázatairól és a globális pénzügyi egyensúlyról tárgyaltak.

A tanácskozáson egyetértettek abban, hogy világszinten is az oltás az elsődleges megoldás a válságból való kilábaláshoz – jelezte, hozzátéve, bár jelentősek a bizonytalanságok, az átoltottsággal várhatóan még 2021-ben talpra áll a világgazdaság.

Kifejtette, a kormányok helyesen cselekedtek, amikor aktív költségvetési ösztönzőkkel válaszoltak a válságra, ugyanakkor megjegyezte azt is, egyensúlyt kell tartani az államháztartási hiány és az államadósság fenntarthatóságában.

Varga Mihály megjegyezte, hogy

az IMF ajánlásai több ponton is egyeznek Magyarország eddigi törekvéseivel.

A valutaalap szerint – részletezte – növelni kell az oltóanyagok és védőeszközök előállítását, a gazdaság újraindításakor a beruházások támogatására és az állami beruházások növelésére van szükség, fokozni kell az erőfeszítéseket az adóelkerülés és adókijátszás korlátozására.

Magyarország már elindította az egészségipari támogatási programot, továbbá a magyar állami beruházási ráta a legmagasabb Európában

– írta.

Azt is hozzátette, hogy míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, mára – számos nyugat-európai országot is megelőzve – már 6 százalékra javult.

A valutaalap szerint erősíteni kell a digitalizációt és a zöldgazdaságot érintő fejlesztéseket – ismertette a pénzügyminiszter utalva arra, hogy a gazdaságfejlesztési források jelentős részét ilyen beruházásokra fordítják.

 

Összehasonlításképpen Varga Mihály felidézte: a szervezet szerint a GDP-arányos államadósság világszerte elérte a 97 százalékos szintet, míg a költségvetési hiány a fejlett gazdaságokban átlagosan 12 százalék körül alakult; ezzel szemben Magyarországon az államadósság rátája 80 százalék, a hiány pedig 8 százalék volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!