Járvány

2020.11.10. 21:28

Felerősítette az öngondoskodás iránti igényt a koronavírus-járvány

Egy felmérés szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelem a megkérdezettek közel felében tudatosította, hogy pénzügyi öngondoskodás nélkül sérülékeny.

A válaszadók 47 százaléka számolt be arról, hogy romlott a háztartása pénzügyi helyzete az elmúlt hat hónapban, ennek ellenére minden második megkérdezett tervez ugyanakkora összeget félretenni a továbbiakban is, mint korábban – közölte az NN Biztosító kedden az MTI-vel, idei nyári kutatásának eredményei alapján.

A közleményben ismertetett adatok szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelem a megkérdezettek csaknem felében, 45 százalékában tudatosította, hogy pénzügyi öngondoskodás nélkül sérülékeny.

Hosszabb távú megtakarításaihoz csak 8 százalékuk nyúlt hozzá, megtakarítással kombinált biztosítását is csak 4 százalékuk szüntette meg. Ugyanakkor 8 százalék új befektetési, megtakarítási szerződést kötött ebben az időszakban, és a közeljövőben a megkérdezettek 11 százaléka tervez életbiztosítást, 4 százaléka pedig nyugdíjbiztosítást kötni.

Azok, akik az elmúlt 4-5 hónapban kötötték le a pénzüket, 65 százalékban hosszú távú befektetéseket választottak.

A közlemény idézi Baranyai Dávidot, az NN Biztosító megbízott vezérigazgatóját, aki szerint fokozottabb pénzügyi tudatosságról árulkodik, hogy az emberek a járványhelyzet ellenére sem mondtak le megtakarítási terveikről, sőt egyre többen érzik át ennek fontosságát, és szánják el magukat konkrét lépésekre.

A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, hogy sokakat pénzügyi értelemben is felkészületlenül ért a járványhelyzet, a megkérdezettek 41 százaléka állította azt, hogy még egy hónapra elegendő vésztartaléka sincs. A beérkezett válaszok alapján a pandémia a 30-39 évesek pénztárcáját sújtotta leginkább.

Az NN Group ezzel párhuzamosan nyár elején megvizsgálta a régió – Csehország, Szlovákia, Románia és Magyarország – fogyasztói bizalmi indexének alakulását is. A várakozásoknak megfelelően a térség fogyasztóinak többsége romló körülményekre számít a következő egy évben, de nem a magyarok a legborúlátóbbak. Míg Szlovákiában 28 százalék számít rosszabb vagy sokkal rosszabb anyagi körülményekre, Magyarországon 19 százalék az arányuk.

Az NN Magyarország megbízásából a Micra Market Research végezte több hullámban a kutatást, amely a magyarországi 18-65 éves internet használókat nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely és régió szerint reprezentálja, a kutatásban hullámonként 1500 válaszadó vett részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában